Az általánosított igazságtalanság ugyanolyan kielégítő az ember számára, mint a teljes igazságosság.

Miért várna büntetés a rosszra, amikor azt látjuk, hogy nincs megjutalmazva a jó?

A lázadás a tudatos ember tette, aki jogai tudatában van.

A társadalomban a lázadás szelleme csak azokban a csoportokban lehetséges, ahol a tényleges nagy egyenlőtlenségeket elméleti egyenlőség leplezi.

Általában szeretjük az emberiséget, hogy ne kelljen külön-külön szeretni az embereket.

A lázadással megszületik a tudat.

A hallgatás elhiteti, hogy nem ítélkezünk s nem kívánunk semmit.

A lázadás az esztelenség láttán születik meg, igazságtalan vagy érthetetlen helyzetben. Vak lendülete rendet követel a káoszban, egységet a tovaillanó, az eltűnő mélyén. Kiált, követel, azt akarja, szűnjön meg a botrány, és kőbe íródjék, ami eddig szüntelenül a homokba íródott.

Ha nem hiszünk semmiben, ha semminek nincs értelme, és egyetlenegy értéket sem tudunk igenelni, minden lehetséges és semmi nem fontos.

Azon a napon, amikor a bűn az ártatlanság képében tetszeleg, érdekes áttétel folytán az ártatlanságot szólítják fel önigazolásra.

Tegnap elítélték, ma a bűn a törvény.

A tapasztalás szó hivalkodó. A tapasztalás nem tapasztalati. Nem mi próbáljuk ki a tapasztalást. Kiálljuk. Inkább türelem, mintsem tapasztalás. Tűrünk - vagy inkább senyvedünk. Gyakorlati haszon: a tapasztalás végén nem bölcsek leszünk, hanem járatosak. De miben?

Aki megakaszt egy tervezett művet, maga lesz a mű. Ami eltorlaszolja az utat, maga lesz az út.

Aki cserélgeti az életét, annak nincs saját alakzata. A saját alakzat egy bizonyos civilizációs forma különös eszméje. Vannak, akik ezt a legnagyobb szerencsétlenségnek tartják.

Eljön az a pillanat, amikor már nem tudjuk kicsiholni magunkból a szerelem érzéseit. Csak a tragikum marad. Hogy valakiért vagy valamiért éljünk, elveszti az értelmét. Értelmet csak abban a gondolatban találunk, hogy meghaljunk valamiért.