Mi ez a riadt ébredés - ebben a félhomályos szobában - körülöttem egy zajongó várossal, melyet most hirtelen olyan idegennek érzek? Minden idegen itt, minden, nincs senkim, nincs egy zug, ahol begyógyíthatnám ezt a sebet a lelkemen. Mit csinálok majd itt, mire jók ezek a mozdulatok, ezek a mosolyok? Itt nincsenek gyökereim - igaz, máshol se. Ismeretlen táj lett a világ, ahol nem talál több támaszt a szívem. Idegen, aki tudja, mit jelent e szó.

Ha asszonyi testet ölelünk, olyan, mintha a kéklő égből a tenger felé sugárzó örömöt szorítanánk magunkhoz.

Ha az értelem elmerül a szépségben, csak a semmit habzsolja.

Ha lélegzünk, ítéletet mondunk.

Téved az a fajta irodalom, amelyik azt hiszi, hogy az élet azért tragikus, mert nyomorúságban éljük. Ennek ellenére lehet egyszerre nagyon szép és megindító is, épp ebben rejlik a tragikuma. Szépség, szerelem, veszély nélkül majdnem könnyű lenne az élet.

Minden egyszerű. Az emberek komplikálják a dolgokat.

A legnagyobb bátorság ahhoz kell, hogy az ember elfogadja önmagát úgy, ahogy van, az ellentmondásaival együtt.

Tanuljunk meg élni és meghalni, s ne akarjunk Isten lenni, hogy emberek lehessünk.

Igazságtalanság tapad minden szenvedéshez, még ahhoz is, melyet megérdemeltnek tartunk mi, emberek.

A szenvedés elkoptat reményt és hitet; magányos marad, nincs rá magyarázat.

Azok viszik előre a történelmet, akik adott pillanatban fel tudnak lázadni ellene.

Nem mondható ki, hogy semminek nincs értelme, hiszen ezzel egy ítélettel szentesített értéket állítok; s azt sem mondhatjuk ki, hogy mindennek van értelme, mivel a minden szónak számunkra nincs jelentése. Az irracionális határt szab a racionálisnak, mely a maga részéről megszabja mértékét. Valaminek végül is akkor van értelme, ha az értelmetlenség szintjén hódítjuk meg.

A valóság nem teljes egészében racionális, és a racionális sem teljesen valóságos.

A termelésre alapozott társadalom csupán termel, nem alkot.

A birtoklásvágy azért kielégíthetetlen, mert képes túlélni a szerelmet magát is. A szerelem ekkor meddővé akarja tenni a szeretett lényt. Az elárvult szerető meggyalázott szenvedése tán nem is abból fakad, hogy már nem szeretik, hanem abból, hogy tudja, a másiknak módjában áll szeretni, még szeretni fog. A tartósság és a birtoklás eszeveszett vágyától kínlódó ember a szeretett lény meddőségét vagy a halálát kívánja.