A fecsegés - mennyire elviselhetetlen és lealacsonyító.

Ártatlan az, aki nem magyaráz.

Az irántam érzett szerelem engem semmire nem kötelez.

Az akarok lenni, amivé az élet tesz, nem akarok tapasztalatot csinálni az életemből. Én vagyok a tapasztalat, az élet formál, az élet irányít.

Sokkal több erő van abban az emberben, aki akkor jelenik meg, amikor meg kell jelenni.

Nem szükséges kiszolgáltatnunk magunkat az embereknek, csak azoknak, akiket szeretünk. Mert ekkor nem azért szolgáltatjuk ki magunkat, hogy megjelenjünk, hanem pusztán azért, hogy adjunk.

Nem megtörni: minden ez. Nem belenyugodni, nem elárulni. Szilajságom segít, és ahová sodor, ott utolér szeretetem s vele az élet dühödt vágya, ami értelmet ad napjaimnak.

A világ szép, és ebből áll minden. Türelmesen tanít a nagy igazságra, hogy a szellem semmi és a szív sem több. S hogy a kő, amelyet felhevít a nap, vagy a ciprus, melyet a kitárulkozó ég felnagyít, behatárolja az egyetlen világot, ahol értelmet kap az "igaza van": az ember nélküli természet. Világunk megsemmisít. Lelkem mélyéig felkavar. Harag nélkül tagad meg. És én, beletörődve, legyőzötten igyekszem egy olyan bölcsesség felé, amelyben minden az enyém, - ha szemem el nem öntenék a könnyek, és a lelkemet betöltő költészet heves zokogása nem feledtetné el velem a világ igazságát.

Olyan életet élünk, amelyet nehéz élni. Cselekedeteinket nem mindig tudjuk a dolgokról támadt látomáshoz igazítani. (Azt hiszem, megpillantottam sorsom színét és máris szétfoszlik a tekintetem elől.) Fáradozunk és küzdünk, hogy visszanyerjük a magányunkat.

Hogy a hiábavalóság mit vesz el a lázadásomból, azt nem látom, azt viszont érzem, amit hozzáad.

Egyetlen kötelességet ismerek, a szeretetét. A többire nemet mondok. Nemet mondok minden erőmből.

Boldog vagyok vagy boldogtalan? A kérdés nem fontos. Fellobbanva élek. Dolgok várnak rám, emberek, bizonyára én is várok rájuk, minden erőmmel, minden szomorúságommal áhítom őket.

A végsőkig elmenni nemcsak ellenállás, hanem szabadjára engedés is.

A nőknek elviselhetetlen a szerelemmentes gyöngédség, amit a férfi ad. A férfinak keserédes.

Írni annyi, mint elveszíteni önmagunk iránti érdeklődésünket.