Ha megpróbálsz kudarcot vallani, és sikerrel jársz, mit tettél?
A legnagyobb dicsőség nem az, hogy soha nem vallunk kudarcot, hanem hogy minden bukás után képesek vagyunk felemelkedni.
Amikor a vonatvezető új utakat keres, a vonat kisiklik.
Ha kihagyjuk a fáradozást, kimaradnak az élet örömei is.
A nehézségeket nem kell kikerülni, ezekre szükség van. Valóban a szenvedés viszi előre az embert, a művészt.
Az, hogy meg tudsz birkózni valamivel, még nem jelenti, hogy jót tesz neked.
Ha megvan bennem az akaraterő, a vágy a cselekvésre, alkotásra, és ha van elég szorgalom - hacsak valami nagy baromságot nem csinálok, vagy nagyon rossz oldalra nem állok -, előbb-utóbb a szerencse is mellém áll.
Egyszer-egyszer neked is le kell bukni, de nem mindegy, hogy mekkorát esel! Ha megfelelő mozdulatokkal le tudod csökkenteni a zuhanásod lendületét, máris megkezdted a felemelkedést!
Gyakran a gond és a szenvedés az életben maradás záloga, míg a túlzott nyugalom és boldogság a végzethez vezethet.
Az élet reményteljes, de ugyanakkor merész vállalkozás. Csak a merészek, a félelmüket és kétségbeesésüket leküzdők tudnak előre haladni, eredményeket elérni. Ha akarjuk, a miénk (is) a jövő.
A világ megbillen, de az ember kénytelen alkalmazkodni, legyőzni az akadályokat, és ugyanúgy eljátszani a dalt, mint mindenki más.
A gyászoló a kezdet kezdetétől ösztönösen menekülni akar onnan, ahol a dolog történt - de ha enged ennek az ösztönnek, az a legtöbb esetben rendkívül károsnak bizonyul, mert fölöttébb kétes értékű luxus az, ha az ember lemond a megváltozott valósággal való szembenézésről.
Mindig jönnek az életben dolgok, amiket még akkor is meg kell tenni, ha biztosan tudod, hogy az eredmény csúnya, fájdalmas vagy megalázó lesz, akár mindhárom egyszerre.
Az emberek nem kiszolgáltatottak misztikus erőknek, hanem problémáik java részét maguk okozzák, ezért meg is tudják oldani azokat.
A kitartás meg az aprólékosság csak akkor ér valamit, ha őrülettel párosul.