A világ szép, és ebből áll minden. Türelmesen tanít a nagy igazságra, hogy a szellem semmi és a szív sem több. S hogy a kő, amelyet felhevít a nap, vagy a ciprus, melyet a kitárulkozó ég felnagyít, behatárolja az egyetlen világot, ahol értelmet kap az "igaza van": az ember nélküli természet. Világunk megsemmisít. Lelkem mélyéig felkavar. Harag nélkül tagad meg. És én, beletörődve, legyőzötten igyekszem egy olyan bölcsesség felé, amelyben minden az enyém, - ha szemem el nem öntenék a könnyek, és a lelkemet betöltő költészet heves zokogása nem feledtetné el velem a világ igazságát.