Határtalanul gazdag világban élünk, a különböző szegmenseit föltárni és más által is átélhetővé, megláthatóvá tenni, ez költői feladat.
Paradox módon a világ, ahogy növekednek a problémái, egyszerűbbé válik.
Az eszkimó eredetlegendák némelyike szerint a világ úgy keletkezett, hogy amikor az egész földet csak óceán borította, egy kacsa lebukott az aljára, és a csőrében egy darab földdel tért vissza, amit szétszórt a felszínen. Ebből lett a szárazföld. A kacsát épp ezért egy rakás eszkimó törzs tekinti totemállatnak.
A világ, amelyben élünk, nem abszolút értelemben létezik, hanem csupán a valóság modellje.
Meg kell mondani őszintén az embereknek, mi az univerzum, amiben élnek, a szemükbe nézni, és megmondani, hogy az univerzumban háború van, hogy az univerzumban nincs béke, hogy az univerzum, az veszély, kockázat, feszültség és: rombolás, hogy nincs semmi ép, hogy az ép fogalma hazug, hogy minden béke, csendesség, állandóság és pihenés: áltatás.
A világ mindannyiunknak ugyanaz: a jó meg a rossz, a bűn meg az ártatlanság párosan jár benne.
A valóság gyakran más, mint aminek látszik: a Föld laposnak tűnik, pedig gömb alakú, s a látszat szerint a Nap kering az égen, pedig mi keringünk őkörülötte.
A világ nem afféle katonai osztag, nem egy parancsnok vezényszavára halad előre; nem, a világ egymást befolyásoló események hálózata.
A világ tökéletlenebb, mint valaha.
Mi, emberek mindig szeretnénk valami jelét kapni annak, hogy van egy másik világ.
A világ egy katasztrófa, ami önmaga bekövetkezésére vár.
Mivel csupán egyetlen valódi világ van, a virtuális világok száma pedig potenciálisan végtelen, annak a valószínűsége, hogy ön abban az egyetlenegy valódi világban él, majdnem a nullával egyenlő.
Ma már tudom, hogy a világ sokkal nagyobb, mint amekkorának kiskoromban hittem, de a nagyvilágnál is nagyobb az emberi szív.
Csak alkatrészek vagyunk egy önmagát építő, fejlődő gépezetben, ami az emberi lelket akarja összezúzni.
Annyi jeles és derék dolog van egyidejűleg a világon, mégsem találkoznak össze.