Nekem nincs több véleményem. Élete végén az ember rájön, hogy éveken át ugyanazt az igazságot erősítgette magában. De ez az igazság, ha nyilvánvaló, önmagában is a lét iránytűje lehet.
Ha jól végiggondoljuk, törtetésünk közönnyé nemesedik. Megtanuljuk, hogy csak azzal törődjünk, ami biztos, vagyis ami közvetlen. Az a dicsőség a legkevésbé csalóka, melyet át lehet élni.
Csak azért nevezzük szerelemnek azt, ami egy másik lényhez köt bennünket, mert a könyvek és a legendák hatására egy kollektív szemléletnek vetjük alá magunkat. Ám a szerelemről csak annyit tudok, hogy vágy, gyöngédség és érzelem keveréke köt egy másik lényhez. Ez az együttes minden esetben más és más. Nem illethetem egyazon elnevezéssel a legkülönbözőbb kísérleteket.
A mindig reménykedők sehogy sem tudnak összebarátkozni egy olyan világgal, ahol a jóság helyébe nagylelkűség, a gyöngédség helyébe férfias hallgatás, a bajtársiasság helyébe magányos bátorság lép.
Cselekedni, szeretni és szenvedni annyi, mint valóban élni, de csak olyan mértékben, amennyire kendőzetlenül élünk, és elfogadjuk sorsunkat, mint az örömök és szenvedélyek szivárványának egyetlen visszfényét, amely mindannyiunk számára ugyanaz.
