Néha könnyebb egy idegennel beszélgetni, mint olyan emberekkel, akik jól ismernek és mindent tudnak - vagy azt hiszik, hogy mindent tudnak rólam.

1. Először meg kell próbálnod olyan egyszerű és közérthető módon megfogalmazni a vitapartnered álláspontját, hogy arra vágyjon, bárcsak ő fogalmazott volna ilyen jól. 2. Utána sorolj fel minden egyes pontot, amiben egyetértetek (különösen akkor, ha abban amúgy nem széleskörű az egyetértés). 3. Ezután érdemes megemlíteni mindent, amit a partneredtől tanultál a vita során. 4. Csak ezután mondj akár csak egy szót is, ami kritizálja vagy cáfolja a gondolatait.

A szavakat nem csépeljük. A szavakat nem pazaroljuk. A gondolatmeneteket nem hagyjuk szabadon, mert abból káosz lesz. A gondolat fegyver, amelyet jókor és jól kell használni. A szónak hatnia kell. A gondolatokat átválogatjuk, tömörítjük, megalkotjuk, és hagyjuk hatni. A szó üt, a szó termékenyít, a szó harcol!

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

A kocsmáros egyben pszichológus is.

Senki sem képes megfelelően és tisztán beszélni valamiről, ha nem művészien, vagy legalább annak imitálásával alakítja mondandóját.

Nagyon kevés a kérdés egy magyar beszélgetésben, de nagyon sok a komment és az egyértelmű kijelentés. Még több a normatív ítélet. Ahol az emberek nagyon keveset kérdeznek egymástól, ott fennáll a veszély, hogy mindenki nagyon okos lesz.

A szó a legerősebb kábítószer, amit az ember valaha is használt.

Bárhogy is meg vagy elégedve a szavaiddal, néha azért figyelj oda arra, hogy mit mondasz. Érdekes dolgokat fogsz hallani.

Úgy vagyunk megteremtve, hogy a szó jobban fáj nekünk, és nehezebben gyógyulunk utána.

Nincs rosszabb annál, mint ha egy veszekedés során kifogysz a replikákból, és egyszer csak ott állsz üres szájjal.

Kívül a köznyelv kétféle beszédmódot talál, ha a szerelemről kell beszélnie. Az egyik a mágikus, a titkos, az éjszakai nyelv, a másik a szociális, a nyilvános, a nappali nyelv, s aki az egyiket beszéli, megérti ugyan a másikat, mégsem tudja az egyiket a másikba átfordítani.

Aki sokat beszél, annak többnyire kevés a mondandója.

Egyvalami azért furcsa: ahogyan hosszabbodnak a napok, egyre rövidebbnek tűnik az élet. Ellentmondás ugyan, de így van. És most kérdem én magától: mit csinálnak az emberek, hogy meghosszabbítsák az életet és lerövidítsék a napokat? Beszélnek. Beszélnek, fecsegnek, hablatyolnak és karattyolnak, gyakorlatilag megállás nélkül. És amikor azt hinnéd néha, hogy most végre nyugi van, teszem azt, a templomban, vagy pláne: a temetőben - hát tessék! -, már megint elkezdi jártatni valaki a beszélőkéjét! Alighanem fönn a mennyben vagy lenn a föld alatt is így lesz: valaki mindig pofázik. De mondok én magának még valamit: az egészből, amit az emberek egész nap összedumálnak, a nagyját rögtön a sutba dobhatjuk! Mert habár mindenki szövegel, gőzük sincs semmiről.

Az ember az önmagáról való beszélést sose únja meg.