Akárhogy történt, a magamon végzett hosszú tanulmányok után felfedeztem az emberi lény feneketlen kettősségét. Akkor aztán megértettem - mert soká kutattam az emlékezetemben -, hogy a szerénység segített a csillogásban, az alázat a győzelmeimben és az erény a zsarnokságomban.

Az ember néha megtéved, kétkedik a nyilvánvaló valóságban, még akkor is, ha felfedezte egy jó élet titkait.

A végzés, amelyet másokra kimondunk, visszaszáll a fejünkre, s bizony némi rombolást is végez.

Aki egyedül van, Isten nélkül és parancsoló nélkül, borzalmas annak a mindennapok súlya.

Mindennemű szabadság végén ott van mindjárt az ítélet.

A legfőbb emberi gyötrelem, ha törvény nélkül ítélkeznek rajtunk.

Aki elfogad egy törvényt, nem retteg az ítélettől, amely visszahelyezi a hite szerint való rendbe.

A magányban, s ha fáradtak vagyunk, hiába, könnyen prófétának tartja magát az ember.

Ezen a világon lehet háborúskodni, majmolni a szerelmet, kínozni felebarátunkat, pompázni az újságban, vagy egyszerűen horgolás közben megszólni a szomszédot. De bizonyos esetekben folytatni, egyes-egyedül folytatni, ez meghaladja az emberi erőt.

Amit eltilt a cenzor, közhírré is teszi.

A bűn mindig talál ügyvédeket, az ártatlanság pedig csak néha.

Nincs szükség Istenre, hogy megteremtse a bűnösséget, sem pedig, hogy büntessen. Felebarátaink is megteszik, a mi segítségünkkel.

Nem is lehetünk meggyőződve senkinek az ártatlanságáról, viszont biztosak lehetünk minden ember bűnösségében. Minden ember tanúskodik minden más ember bűnéről.

Az igazságot nehéz elviselni.

Jaj neked, ha minden ember jót mond rólad!