A mindenáron való igazság keresése oly szenvedély, amely semmit sem kímél, s amely előtt semmi meg nem állhat.

Boldogságunkat és sikereinket csakis akkor bocsájtják meg, ha elég nagylelkűek vagyunk, hogy másokkal is megosszuk őket. De boldogok csak akkor lehetünk, ha nem sokat törődünk másokkal.

Az arisztokrácia nem is tudja másként elképzelni magát, csak bizonyos távolságban önmagától s a maga életétől. Meghal, ha kell, inkább megtörik, semhogy egy cseppet is meghajoljon.

Azt hisszük, megbüntetünk egy nőt a halálunkkal, pedig csak a szabadságát adjuk vissza.

Igazunkat, őszinteségünket, gyötrelmeink egész súlyát csak halálunk után ismerik el. Amíg élünk, ügyünk eldöntetlen marad, kételkedésnél egyebet nem kaphatunk az emberektől.

Még a magányban is az önteltség a legfontosabb.

Bizonyos koron túl minden ember felelős az arcáért.

Valaminek történnie kell: ez a magyarázata a legtöbb emberi vállalkozásnak.

A bűn maga állandóan a színpad előterében van, de a bűnöző épp hogy csak átsuhan rajta, hogy átadja helyét a következőnek.

Mások felett élni - ez az egyetlen módja annak, hogy minél többen lássanak és tiszteljenek bennünket.

Akinek nincs határozott jelleme, módszerrel kell pótolnia.

Egy mondat is elégséges lesz, hogy jellemezze a modern embert: bujálkodott, és újságokat falt.

Csak a nagy vadállatoknak van joguk arra, hogy szabadjára engedjék a hangulataikat.

Az élet nem éri meg, hogy végigéljük.

Arról, amit nem ismerünk, mindig túlzott módon gondolkodunk.