Hányan esnek bűnbe csak azért, mert nem tudják elviselni, hogy nincs igazuk!

Az ember nem születik erősnek, gyöngének vagy kemény akarattal. Úgy válik erőssé, tisztánlátóvá. A sors nem az emberben lakozik, hanem az ember körül.

Úgy kell élnünk, ahogy a legkönnyebb számunkra az élet - nem szabad erőszakolni magunkat.

A boldogság választást feltételez, s a választás mélyén valami kiérlelt és világos akaratot.

Én nem hiszek a nagy fájdalmakban, nagy megbánásokban, mély emlékekben. Minden elmúlik, még a nagy szerelmek is. Ez a szomorú és egyben ez a magával ragadó az életben. Csak egyfajta életszemléletről beszélhetünk, mely feltámad időnként bennünk. Ezért jó, ha mégis volt egy nagy szerelmünk, valami szerencsétlen szenvedélyünk. Ez legalább alibit jelent az oktalan reménytelenségben, amely megöl minket.

Annyi minden van benned, s mind közül a legnemesebb, hogy érzéked van a boldogsághoz. Ne csak egyszerűen egy férfitól várd az életet. Ezért csalódik annyi nő. Önmagadtól várd.

Sok ember megnehezíti a saját életét, sorsokat eszel ki magának.

A világ mindig ugyanazt az arcát mutatja. S e csillagtól csillagig terjedő nyugodt valóságból valamiféle felszabadultság születik, amely felold önmagunk és mások alól, mint az a másik nyugodt valóság is, amely haláltól halálig terjed.

A sok szabadidő csak a középszerű emberekre végzetes.

Mint minden művészi alkotás, az élet is megköveteli, hogy elgondolkodjunk rajta.

A nyomasztó igazságok megsemmisülnek, ha felismerjük őket.

A sokféleség a művészet színtere. Csak akkor szabadul fel a szellem, ha a gondolat magára hagyja, ha felismeri korlátait és tudja, hogy közel a vég.

A műalkotásban nem is a mű a legfontosabb, hanem az, hogy próbatétel elé állítja az embert: megküzdhet önnön kísérteteivel, megpróbálhat közelebb jutni saját meztelen igazságához.

Ha a világ világos volna, a művészet akkor sem volna az.

Nem az azonos konklúziók, hanem a közös ellentmondások jellemzik a rokon szellemeket.