Nem lehet elítélni a többieket anélkül, hogy ezzel egyben önmagunkat is meg ne vádoljuk, önmagunkra kell sújtanunk, hogy jogunk legyen a többiek megvádolására.

Nem az-e a legnagyobb akadálya a szabadulásnak, hogy elsőnek mi magunk ítéljük el önmagunkat? Azzal kell hát kezdeni, hogy az ítéletet, megkülönböztetés nélkül, mindenkire kiterjesszük, mert így máris felhígítottuk.

A nagy hivatások mindig kicsapnak a munkahely medréből.

Nemegyszer világosabban látni abban, aki hazudik, mint abban, aki igazat mond. Az igazság, mint a fény, vakít. A hazugság meg, mint a szép alkonyat, minden tárgyat érvényre juttat.

A valóban féltékenyek számára nincs sürgetőbb dolog, mint hogy azzal háljanak, akiről azt hiszik, hogy máris elárulta őket. Nyilván újra és ismételten meg akarnak győződni róla, hogy ez az ő drága kincsük még mindig az övék. Birtokukba akarják venni, ahogy mondani szokták. De meg azért is teszik, mert közvetlenül utána mindjárt kevésbé féltékenyek. Mert a testi féltékenység a képzelet következménye, de ítélet is magunk felett.

Mivel szükségem volt rá, hogy szeressek és szeressenek, azt hittem, szerelmes vagyok. Másként szólva ostoba voltam.

Az emberek sietve ítélkeznek, hogy őket meg ne ítéljék. Ne is csodálkozzunk ezen. A legtermészetesebb gondolatunk - az, amely szinte ösztönösen, természetünk mélyéről tör elő - ártatlanságunk gondolata.

Az a fontos mindenekfelett, hogy elkerüljük az ítéletet. Nem azt mondom, hogy a büntetést kerüljük el. Mert a büntetés ítélet nélkül még valahogy elviselhető. Van is neve különben, amely az ártatlanságunkat biztosítja: a balszerencse. Nem arról van szó, épp ellenkezőleg, hogy megelőzzük az ítéletet, elkerüljük, hogy örökké ítélkezzenek felettünk, anélkül, hogy a végzést valaha is kimondják.

A szép beszédeknek el kell röppenniük, hogy a szobor lelepleződjék.

Egy nap abba a helyzetbe jutunk, hogy még azt is elvesszük, amire igazában nem is vágyunk.

Egyesek azt kiáltják: - Szeress! - Mások meg hogy: - Ne szeress! - De a legrosszabb és a legszerencsétlenebb az a fajta, amelyik azt mondja: - Ne szeress, és légy hozzám hűséges!

Minél jobban különböztem a romantikus regényhőstől, annál jobban hatottam a nők regényes képzeletére. Barátnőink csakugyan abban hasonlítanak Bonapartéra, hogy azt hiszik, ott is sikerük lesz, ahol már mindenki kudarcot vallott.

Az igazi szerelem, elismerem, kivételes dolog, alig kettő-három akad belőle egy században. A többinek hiúság vagy unalom van a mélyén.

Ha a selyemfiúkat és a tolvajokat mindig és mindenütt elítélnék, a becsületes emberek mindnyájan és állandóan ártatlannak éreznék magukat.

Ilyen az ember, kedves uram, kettős arca van: nem tud szeretni, csak ha önmagát szereti.