Apám mindig azt mondta: ha egyszer hazudsz, szégyelld magad, ha még egyszer, akkor megnézheted magad!
Ha tudni akarod az igazságot, ne hallgass az emberekre!
Az igaz sose egész, csak apró részletek, mik együtt szövik a valósággal a hazugság fonalát.
Ha hazudok, néha ezzel jobban leleplezem magam, mintha ragaszkodnék az igazsághoz. Tehát a magam módján mindig őszinte vagyok, akár akarom, akár nem.
A nagyotmondásért nem szednek adót. Akkor meg miért ne lódítsunk minél nagyobbat?
A szülők becsapása, vagyis hogy egy gyerek késztetést érez, hogy kamuzzon a szüleinek, minden gyermek természetében ott lappang.
Ahogy vannak alapelvek, melyek irányítják a természetet, vannak olyan alapelvek is, melyek az emberek közötti kölcsönhatásokra vannak hatással. Az őszinteség például egy alapelv. Ha becsületes vagy, elnyered mások bizalmát. Ha tisztességtelen vagy, és átvágod az embereket, egy darabig talán megúszod, de előbb-utóbb rájönnek, és lebuksz.
A hazugságok rövidtávfutók, de a maratoni futás az igazságé.
Az igazság többnyire felcsillan, mint egy elhullott pénzdarabka. A hazugság viszont labirintus, amelyben előbb-utóbb eltéved az odakeveredett bűnös lélek.
Mindennap hazudunk. És mégis tartjuk magunkat ahhoz, hogy fontos, hogy igazat mondjunk.
Szerintem valahol mindenki álarcot visel. Ki kevesebbet takar el magából, ki többet.
Ígérgetni pont a hazudósok szoktak. Ha mindig igazat mondasz, semmi szükség ígérgetésre.
Egy hazugság akkor sem válik igazsággá, ha ezerszer elismétlik.
A hazugok tudnak a legtöbbet ígérni.
Bízzál bennem! Csak két szó, semmi több, csak két szó. De milyen szó? Még külön kikérjük magunknak a bizalmat, elvárjuk, hogy megbízzanak bennünk, és utána szemrebbenés nélkül hazudunk tovább.