A vélemény önállósága elengedhetetlen alkotóeleme a bölcs kollektív döntésnek, ugyanakkor ezt a legnehezebb érintetlenül megőrizni. Minthogy a sokféleség elősegíti a függetlenség megőrzését, egy kollektívan bölcs csoport aligha lehet meg nélküle.

A nagy szellemek mindig is ellenkezést váltottak ki a középszerű elmékből. A középszerű elme ugyanis képtelen megérteni azt, aki nem hajlandó vakon meghajolni a konvencionális előítéletek előtt, hanem bátran és őszintén kimondja a saját véleményét.

Mindenkinek a maga szempontjából kell elmondania a saját történetét, mint ahogyan az életét is ki-ki a maga módján éli le.

Van pillanat, amikor ítélni kell. Az ítélet lehet bölcs, előrelátó, jó szándékú, igazságos, szeretetteli... csak egy nem lehet: kíméletes.

A férfiak, ha valakinek a dilemmájáról hallanak, azt hiszik, hogy az illető a véleményükre kíváncsi, holott csak azt várja tőlük, hogy meghallgassák.

A legkisebb formaság is a helyes ítélethez vezető út burkolatának egy kockája.

Az előítélet nem téveszme, ahogyan sokan gondolják. Az előítélet túláltalánosítás. Ez is gondolkodási hiba, de van benne egy kis igazság. Vagy néha sok.

Meg szoktam én mondani a véleményemet álarc nélkül is, ha valamiről van véleményem - jobb azt megmondani. Aztán ha véleményestül is szeretnek, jó, ha nem szeretnek, hát azt is el kell viselni.

Egy elvem van: asszonyokkal nem szabad vitatkozni. Miért? Mert az asszonynak úgyis igaza van... A leghosszabb vitatkozásnak is az a vége, hogy az asszonynak igaza van. Mért ne előzzük meg akkor? Mire való a sok beszéd, a sok keserűség: mert hisz az asszony nem azért vitatkozik, hogy meggyőzessék, vagy mást meggyőzzön, csak hogy győzzön... Érzés az asszonynál minden ellentmondás... És azért van igaza, mert nem a fejével vitatkozik, hanem a szívével. A férj pedig könnyen téved: de a szív soha.

A közvélemény olyan, mint a fodros vizeket járó hajó, ha valami hullámtól nagyot dől jobbra, okvetlenül mindjárt utána éppen olyan nagyot dől balra - míg végre eligazodik.

Azt, hogy jómagam gyakran skatulyázok be másokat, abból gondolom, hogy számomra nyilvánvaló, amikor velem teszik meg. Mind megmérettetünk egymás szemében.

Az ifjú elme elfogultságában van valami nagyon szeretetreméltó, és az ember valósággal megsajnálja, amikor már az általános vélemény elfogadására hajlik.

A kritikus egy vagy több olyan tévedése, ami egy írót elnémít vagy úgy megzavar, hogy soha többé nem találja meg a biztonságérzetét, olyan merénylet, mintha valaki egy a magasban a produkcióját végző artistára kezdene lövöldözni, míg csak le nem esik.

Talán tényleg érhet annyit egy hétköznapi ember véleménye, mint a hatalmasságoké. Mert lehetséges, hogy elsősorban abban rejlik a különbség a hatalmasságok és az egyszerű ember között, hogy a hatalmasságok vették a fáradságot, hogy véleményt alkossanak.

A halottakról vagy jót vagy semmit. De a tényeket nem változtatja meg a halál.