A kutya is megugatja éjszaka a holdat, mégsem sötétedik el tőle az ég...
Kétféle katona van, az egyik, amelyik a fegyelmezettsége révén ér el valamit, a másik, aki az esze miatt.
Az életben naponta előfordul, hogy nem az arra érdemesebbet szeretik.
Az élet nehéz, de meghalni sem könnyű.
Ha rövid az élet, toldd meg egy ballépéssel.
Aki sokáig foglalkozott már tigrisekkel, kígyókkal és oroszlánokkal, az jól ismeri az asszonyok lelkivilágát is.
A halál pillanata olyan, mint a dugó: ügyes ember mindig csak kihúzza valahogy.
Két ember becsületét nem döntheti el egy szituáció, melybe kerültek. Ha jellemesek, akkor úgysem történhet semmi. Ha nincs bennük erkölcsi tisztaság, akkor ennyi kísértés sem kell.
Az idő pénz, de a pénz nem idő. Az idő legyőzhetetlen.
A szenzáció az, ami összeköt látszólag egymástól távol álló eseményeket. Ezt jegyezze meg! Nem az esemény, az összefüggés kell itt is.
Kit érdekel manapság, amit írnak? A kor nyelve a fotó.
Az igazságot olykor eltemetik, de a hazugság mindig kiderül.
Korán kelni: fél árulás! Aki korán kel, az aranyat akar lelni. Nem? Aki aranyat lelne, az gyanús, mert szívesen válna tőkepénzessé. De kire lehet az ilyesmit rábizonyítani? Ne vádaskodjunk vaktában.
Mit csinál az ember, aki felhagy minden reménnyel? Megmondta Dante. Elmegy a pokolba.
Midőn Ádám és Éva a paradicsomban éltek, kapcsolatukat az tette legálissá, hogy szerették egymást. Milyen nagy mértékben változtak meg azóta a viszonyok. Ma a legalizálás általában fontosabb, mint két szív komoly összhangja.