Ma többet tudunk a Jupiterről, mint a saját szomszédunkról. Valóban, előre tudjuk jelezni egy elektron pályáját, ki-be tudunk kapcsolni géneket, képesek vagyunk robotot küldeni a Marsra, ám tanácstalanul tárjuk szét a kezünket, ha olyan jelenségeket kell előre jeleznünk vagy megmagyaráznunk, amelyekről pedig a legtöbbet illene tudnunk, nevezetesen embertársaink cselekedeteit.

Sajnálatos módon a felvilágosodás forradalma megtorpant a természettudományok kapuinál, soha nem érte el azt a területet, amely pedig ma már egyre fontosabbá válik, nevezetesen az egyén és az emberi társadalom működését. Embertársaink viselkedésében a nap mint nap megfigyelhető események sorozata ma éppoly titokzatosnak és érthetetlennek látszik, mint a tizenötödik században a csillagok mozgása.

Akármilyen elbűvölőek is az élet apró részletei, a tudomány kitűnik azzal a ragyogó képességével, hogy az általánost és egyetemest tudja elénk tárni. És az emberi viselkedés tekintetében pontosan ez a célunk: hogy bepillantást nyerjünk az egyetemesbe.

Ne izgulj, nem vagy egyedül: vagyunk páran, akiknek mostanában előjött olyan lenyomott, elfelejtett tudattartalom, amit muszáj feldolgoznunk, mert különben addig tolja az orrunk elé magát rendkívül kellemetlen módon, amíg meg nem tesszük.

Az ember attól fél, amit nem ismer. Mihelyt a megismerés, a tudás világossága ráragyog, minden félelmetes dologról kiderül, hogy valójában egy olyan saját részünk, amivel nem akartunk szembenézni, és lenyomtuk a tudatalatti sötétjébe. Ha megtudod, megismered, hogy mi ez a szörny, ha nevén nevezed, többé nem fog ártani neked.

Ha akarati életünk nem jól fejlett, ha bizonytalan, ingadozó, ennek az az oka, hogy olyasmire vágyunk, aminek a megvalósításáról nincs pontos fogalmunk.

A történetek mindig az érzelmeket célozzák meg, mégpedig olyan erővel, hogy egy-egy mese hatása alól nehéz kivonódni.

A mese olyan "helyszínre" viszi el az embert, ahol ritkán jár: a tudattalanba, az ősképek birodalmába, ezért már maga a megmerítkezés is felszabadító erővel hat.

Senki sem köteles az őrületbe beleőrülni.

Sokan azért választjuk a lélekfürkészi pályát, mert azt reméljük, választ kapunk saját furcsa érzéseinkre. Mert arra gyanakszunk, hogy valami súlyos lelki betegség támadott meg bennünket, és csakis akkor titkolhatjuk el a szégyenletes bajt, ha személyesen kezeljük magunkat.

Ilyen lenne a paranoia? Bizonyosság, hogy mindenki az embert fixírozza, mindenki tudja, hogy kicsoda, mindenki utánanyúl, hogy megállítsa és a sötétbe rántsa? Féreg, ami belülről falja fel elevenen.

Valóban önzetlen cselekedetek nem léteznek. Aki mégis ezt állítja, az hamis és félrevezető frázisokat hangoztat, és szándékosan félreértelmezi az ember pszichológiáját.

Embernek lenni annyit jelent, hogy kisebbrendűnek érzi magát, s emiatt állandóan saját magát igyekszik legyőzni.

Az ember olyan lény, aki kifeszített kötélen lépked, és rúdjával érzékenyen egyensúlyoz. Rúdja egyik végén ész, öntudat, szellem, másik végén test, ösztönök és mindaz, ami tudattalan, földi, titokzatos. Ezekkel egyensúlyoz, s ez pokolian nehéz.

A közös rítusok utánzása megkerülhetetlen lépcsőfok a felnőtté válás folyamatában.