A zene pszichológia. Ha nem jut be a szívbe, a lélekbe, az elmébe, az emberek nem fogják érezni.

A fájdalom nem egyéb, mint a fájdalom élénk képzelete: feszítsd meg erődet, hogy ezt a képzeletet megváltoztasd, vesd ki magadból, ne panaszkodj, és a fájdalom megszűnik.

Bolond az, aki a saját világában él. Mint a skizofrének, a pszichopaták vagy a mániákusok. Vagyis, akik különböznek a többiektől.

Honnan származnak a félelmeink? Hogyan formálódnak meg? Hol bujkálnak, mielőtt egyszer csak szembenézünk velük?

Ha valaki úgy gondolja, hogy az öngyilkosság a menekülés útja a bajból, akkor nagyjából mindegy, hogy mi a baj.

Ha az ember fejjel rohan egy pszichikai falnak, vajon pszichikai horzsolásai lesznek?

Félünk az atomrobbanástól, a stroncium 90-től meg a hasonlóktól, így igazán védtelenül állunk a tudományos szuggesztióval szemben.

Az ember mindig készüljön fel a legrosszabbra. El se tudja képzelni, mennyire megnyugtatja az idegeket. Azonnal arra gondol az ember, hogy nem lehet annyira rossz, amennyire elképzelte.

Mindent igyekszünk úgy értelmezni, ahogy jólesik, és nem úgy, ahogy valójában van.

Pszichiáter kezére került, s az fölfigyelt szerteburjánzó, regényes fantáziavilágára, valamint arra is, hogy ő ugyan nem hajlandó megkülönböztetni a valót a képzelttől, lépten-nyomon mesélget magának, szépet, rútat, fehéret, feketét és ezerszínűt is, vagyis öngyógyító természet. Következőleg nincs szüksége elmészre.

Ha valamelyest ismerjük az emberi természetet, nem nehéz kitalálnunk, hogy melyikükben mi történik.

Ha az embert megszorítják, olyasmi is az eszébe jut, amire egyébként sose gondolna.

Idegi bántalmak esetén a beteg gyakran fordul idegenhez, és ugyanakkor elveszíti bizalmát a hozzá legközelebb állókban.

Ha valaki meghal, ha valami történik veled, a depresszió egy normális folyamat, az emberi lét része és néhány ember szempontjából tanulási folyamat.

Ezek a diligyógyászok azt képzelik, hogy a beszéd mindent megold, csakhogy ez nem igaz.