A külső labirintus a benned lévő kivetülése, a benned lévő belsőt pedig a kinti vetíti beléd. Ezért azután gyakran a saját belsőd útvesztőjébe lépsz, amikor beteszed a lábad a külső labirintusba. Ez a legtöbb esetben komoly veszéllyel jár.

A pánik a búvár legnagyobb ellensége.

Szinte az irrealitásig megnő mindennek a súlya, ha az ember fogoly, és csak néhány levelet kap. Egy szándéktalan mondat, amely ha más körülmények között íródik, semmit sem jelentett volna, villámmá lehet, és tönkreteszi az ember életét, mint ahogy egy másik mondat hetekre melegséget adhat, noha éppoly szándéktalanul íródott, mint az első. Hónapokig tudunk tépelődni olyan dolgokon, amelyeket a levél írója már a boríték leragasztásakor elfelejtett.

Bármilyen félelmet legyőzhetsz, ha ezt az elmédben elhatározod. Emlékezz arra, hogy a félelem sehol máshol nem létezik, csak az agyban.

Az öngyilkosság lehetősége egyfajta kegy, amelynek az ember csak ritkán van tudatában. A szabad akarat illúzióját kölcsönzi az embernek. És valószínűleg többször követünk el öngyilkosságot, mint egyáltalában sejtjük. Csak nem tudunk róla.

Jellemző, hogy ha az ember átengedi magát a pániknak, azt hiszi, hogy mindenfelől fényszórók irányulnak rá, és a világnak egyéb dolga sincs, mint hogy őt keresse. Úgy érzi, hogy testének minden sejtje önállósítani akarja magát, a lábai rángatóznak, mozgásteret akarnak biztosítani maguknak, a karjai csak védekezni és ütni szeretnének, az ajka meg a szája csak remegve tudja visszatartani a megformált kiáltást.

Egy társ az éjszakában - akármilyen idegen is - az öngyilkosságtól mentheti meg az embert.

Valahányszor meggyőzni igyekszik magát arról, hogy "lehet egyedül élni anélkül is, hogy ez a létezésmód egyet jelentene a magánnyal", ismétlődően belátni kényszerül, hogy eredménytelenül hipnotizálja magát, mert ha a tudatát sikerül is (átmenetileg) megtévesztenie, az idegei előbb-utóbb "szabályszerűen" figyelmeztetnék az önámító csalásra.

Az egyedüllét soha vissza nem térő alkalmat kínál arra, hogy a belső csendben az ember végre meghallja saját, igazi hangját. Ez a belső hang gyógyító és vigasztaló, akár sorsfordító változtatásokat képes elindítani az életedben!

A másik személy ellen irányuló harag valójában a saját felelősségem elhárítása az emocionális konfliktusok terén.

A szorongás olyan, mint a félelem, csak nehezebb elviselni. Oka megnevezhetetlen, s mivel nem lehet tudni, mitől támad, azt sem lehet tudni, mikor szabadulhatsz meg tőle.

A halálhoz, az elmúlthoz való hűség csak kajánság, sötét kéj és emberellenes gyűlölködés, ha gondolkodásunkat és uralkodásunkat is meghatározza. Az ember a jóság és a szeretet nevében ne engedje a halált beleszólni az gondolataiba.

A világunkhoz való pozitív beállítottság a pszichés egészség első feltétele.

A tudat, az öntudat tehát az életté szerveződött anyag egyik funkciója, nem egyéb, s ha ez a funkció tovább fokozódik, végül önmaga hordozója ellen fordul, odáig fejlődik, hogy az őt létrehozó fenomén kifürkészésére, megmagyarázására törekszik, az élet reménykedve-reménytelenül törekszik általa az önismeretre, de a természetnek ez az önmagába fordulása végül is kudarcra van kárhoztatva, mert a természet nem oldódhat föl megismerésében, az élet végső soron nem lesheti meg önmagát.

A tudat, mint ingerérzékenység, bizonyos mértékig kétségtelenül már előfordulása legalacsonyabb, legfejletlenebb fokán is fölébred, a tudatos folyamatok első előfordulását nem lehet a tudat egyetemes vagy egyéni történetének valamely pontjához kapcsolni, nem lehet a tudatot netán egy idegrendszer létéhez, mint feltételhez kötni.