Ha egy nő bele akar kötni egy férfiba, mondhat a krapek akármit, pozitívat vagy negatívat, a balhét úgyis ő viszi el a hátán.
Éltem, de ez nem volt öröm. Elmúlok, és ez nem bánt.
Ha pálinkáról van szó - úgy lát sötétben is, mint a bagoly.
Jóleső érzés melegít belülről: pontos az összhang közöttünk.
Színházat játszunk kifelé, tesszük, mintha szívesen látnánk magunk körül az embereket, és közben magunkat, saját magunkat is alig bírjuk elviselni.
Szeplők vannak az orra körül. És a haja nem is szőkés, hanem gesztenyebarna. De főleg a szeplőitől kell folyamatosan jókedvűnek lenni. Beleszeretni, valósággal. Nem csak megjátszani, nem csak szerepet alakítani. Én is mindig csak megjátszottam. A legtöbb lány azért játssza meg, nehogy azt mondják róla, hogy nem kell senkinek. Azután következnek a srácok, egyik a másik után, és sorra elmúlnak, egyik a másik után, mert mikroszkóp alatt mindegyikről kiderül, hogy nem ő a Megálmodott.
Ami jó, az vagy hizlal, vagy erkölcstelen.
Ő kell nekem. Akármit is követett el ellenem és bármit fog elkövetni ezután, akkor is csak ő kell. A szeplőivel, a magányos életével, a halk szövegével, az értelmes szemével. És a szájával. Hogy megint érezzem legalább egyszer, amit vasárnap éreztem. Hogy remeg körülöttem a levegő, mint a forró kályha körül.
E földön nincs asszony, ki ne lelné kedvét még a hamis bókokban is, akkor főképpen, ha kiváló férfiútól hallhatja.
E földön két vagy több asszony közt sohasem vala és sose leszen őszinte barátság. Fruska korukban pajtáskodnak a nők, de ha már eladókká cseperednek, sőt asszonnyá lesznek, féltékenyen árgus szemmel mérik, nem kevesebbek-e hajdani pajtásnőiknél, s ha igen, rosszindulat ébred bennök mindazok ellen, kik boldogulásban esetleg legelejbök vágtak.
Asszonyt, kit szerelem korbácsol a vágyott férfi után, nem tarthatsz vissza se higgadt érvekkel, se rideg tiltással.
Nekem nem párbaj, ami közöttünk lett, nekem úgy kell ez a szép szerelem, hogy több legyen az életemnél...
Egy hétig azzal gyötörtem magam, hogy kiszorítsam az életemből. Esztelen kis tyúk voltam, egy hétig kínlódtam, ahelyett, hogy megértettem volna őt, és egy pillanat alatt megbocsátottam volna neki.
El kellene eresztenem magam, mint az úszó a folyó tetején, hadd vigyen, amerre akar, hadd legyen úgy, ahogy a körülmények formálják a dolgaimat... De én nem vagyok jó úszó ilyen folyóban. Csak a gyakorlott, rutinos úszók engedhetik el magukat. Nekem nincs rutinom. Én mindig becsületes akartam lenni. Nekem ne legyen játékszer az az érzés, amit szerelemnek neveznek!
Fáj, hogy itt van, fáj, hogy nem volt egy pillantása se, amiben legalább reménykedni lehetne, de ebben a tompa, sajgó érzésben van valami jó is. Talán az, hogy szomorkodni lehet rajta.