A félelem fura dolog. Rátelepszik az ember mellkasára, átszivárog a bőrén, a szövetek rétegein, izmokon, csontokon, majd egy lélek nagyságú fekete lyukba gyűlik össze, és kiszippantja az örömöt, az élvezetet, a szépséget az életből. De a reményt nem. Valahogy a remény az egyetlen, ami ellenáll a félelemnek, és a remény az, ami lehetővé teszi a következő lélegzetet, a következő lépést, a következő apró, lázadó cselekedetet.
Két rossz érzés van, a szorongás és a halálfélelem. A szorongás az, amikor az ember nem tudja, hogy mitől fél.
A szorongás megmagyarázhatatlan érzés. Ugyanolyan, mint a félelem. De ha valaki fél, az tudja, hogy mitől fél, ha pedig szorong, nem tudja, hogy mitől.
A félelem egy fiziológiai reakció, a tested akar közölni valamit vele. Figyelmeztet a veszélyre. Ezt mindenki így éli meg, ez nem jó vagy rossz, egyszerűen van. Pont olyan érzés, mint az éhség: akkor a test jelzi, hogy alacsony a vércukorszint, és tessék bevinni valami táplálékot. Amikor éhes vagyok, nem kezdek el pánikolni, hogy jajistenem, most mi lesz, azonnal ennem kell, jaj, jaj, hanem tudomásul veszem a jelzést, és előbb-utóbb eszem valamit. Ezt mindenki le tudja kezelni magában. Úgy vélem, a félelem esetében ugyanez történik, a tested mond valamit. És te döntöd el, hogy cselekszel-e vagy sem.
A tudatlanság gyűlöletet szül. A félelem az apja, és az elszigetelődés az anyja. Mikor nem értünk valamit, félni kezdünk tőle, és távol tartjuk magunkat tőle. A félelem pedig csak nő bennünk, és néha gyűlöletbe csap át.
Annyira buta az ember! Ha a dolgok nem a számítása szerinti alakulnak, rosszul érzi magát, mert nem sikerült valami. Ha meg úgy alakulnak, ahogy várta, szintén rosszul érzi magát, mert félni kezd, hogy bármelyik pillanatban máshogy alakul, és a végén nem sikerül semmi.
Aki fél a szenvedéstől, máris szenved a félelemtől.
A félelem néha jó tanácsokat tud adni.
A félelem holló, s bár nem látod világosan, mire les, bizonyos, hogy van valahol holttest.
A gyerekeknek még a saját fájdalmuknál is jobban fáj mások fájdalmának látványa, és ennek az az oka, hogy a fájdalomtól való félelem magánál a fájdalomnál is rettenetesebb.
A félelem jó dolog. Életben tart.
Ha félünk valakitől, az nem jó. Azt tisztelheti az ember egy ideig, de csak tisztelheti, megszeretni nem tudja.
Az elképedés a legjobb védekezés, amit a lélek hadrendbe állíthat, amikor egy esemény túl nagy fájdalommal fenyeget.
A gettó rengeteg ember számára eltörölte a mindennapi élet finom miszticizmusát, az olyasféle dolgokat, mint az egyedüllét, a szabad akarat és mindenekelőtt a hit, amely lehetővé teszi, hogy az ember éjszaka lefeküdjön és könnyűszerrel átadja magát az alvásnak.
Ott rejlik a reményünk, ahol a legnagyobb félelmünk is.