Mióta világ a világ, az ember újra meg újra bajba kerül: hol önmagában, hol pedig azon kívül. Az emberiség története válságok története, alig van olyan korszak, amely ezek nélkül zajlott volna. Életünket, sorsunkat döntően befolyásolja, hogy mit kezdünk a bajokkal, legyenek azok bárhol is. Kimászunk belőlük, vagy elmerülünk bennük? Megoldjuk őket, vagy vergődünk? Egyszerűen szólva: képesek vagyunk-e a fejlődésre, változásra, vagy megrekedünk?

A világ megismerésének sokféle módja van, s ezek közé tartozik az is, amit a népmesék kínálnak. A meséken keresztül érvényes tudás birtokába lehet jutni azzal kapcsolatban, hogy miként működik a világ, és milyen életfeladatai vannak az embernek. Hogyan lehet szert tenni segítőkre, mi dolgunk a bennünket veszélyeztető gonosz és ellenséges erőkkel, és hogyan lehet elgondolni, sőt megtenni valamit, amiről mindenki azt állítja: lehetetlen.

A népmeséket emberi tapasztalatok gyűjteményének is tekinthetjük, hiszen az emberismeretük is hozzájárul a hatásukhoz. A régiek nemcsak a világot akarták megérteni és megmagyarázni történeteken keresztül, hanem önmagukat és a másik embert is. Figyeltek, észrevették, megértettek - majd minden tapasztalatot mesékbe zártak.

Minden élethelyzetben egy történetben vagyunk - s ha szerencsénk van, ez a történet a sajátunk. A bajok akkor kezdődnek, ha mások történetét kezdjük el irigyelni, és az ő történetüket akarjuk a sajátunkként megélni. Vagy akkor, ha saját mesénkben kimerülnek a továbblépési lehetőségek, netán eltévedünk benne, nem ismerjük fel segítőinket és ellenfeleinket, sőt össze is keverjük őket.

A meseterápiában nem a mese gyógyít. Még egyetlen mese sem gyógyított meg senkit. Abban a változási, fejlődési folyamatban, valamint létezési és gondolkodási módban van a gyógyító erő, amit a mese elindít. A cselekvésre való hajlandóságban és képességben, amit a mese pusztán aktivizál. A rejtett lehetőségek meglátásában. Abban a világképben, amelynek alapja a gondolat, a szó és a tett egysége: azt mondjuk, amit gondolunk, és azt tesszük, amit mondunk.

Nem az a hős, aki sárkányokat öl meg, hanem az, aki egyensúlyban van. Aki kidekázza, hogy kívül-belül mindenből pont annyi legyen benne, amennyi a harmonikus létezéshez szükséges. Ez tényleg heroikus feladat. Viszont ebben az értelemben mindannyiunk előtt nyitva áll a hőssé válás nagyszerű lehetősége. Még a legnehezebb életválságokban is.

Aki látott már mesehallgató gyereket és felnőttet, annak feledhetetlen élmény, hogy a mese hallgatói egyfajta révületben élik át a hallgatott meséket. Valószínűleg nem azon merengnek, hogy vajon igazak-e a mese állításai, hanem épp annak bizonyosságában vannak, hogy ez csakis úgy történhetett, ahogy a mesemondó mondja.

Minden mese őrzi annak a kornak az emlékét, amikor az ember nem csak megérteni akarta mindazt, amit látott, hallott, érzékelt és tapasztalt, hanem a dolgok megkérdőjelezése, felülbírálása nélkül benne élt mindebben, mert ebből táplálkozott, ez volt saját természetes erőforrása. Úgy volt jelen a világban, hogy javára szolgált minden, ami körülvette, és ő is javára volt mindennek.

Magunknak kell megtalálnunk azokat a kapaszkodókat, amelyek kivezetnek bennünket az árból, a sodródásból, hogy partot érve levethessük rókabőrünket, és megszáradhassunk.

Életválságokban elkerülhetetlenné válik gondolkodásunk tüzetes, önbecsapásoktól mentes vizsgálata. Sokszor kiderül, hogy a valóság téves érzékelése, a valósággal való kapcsolat elveszítése, egy hosszú ideje fennálló, megoldatlan lelki probléma vagy az érzelmi mérgekkel való telítődés vezetett a válság kialakulásához.

Még a rossz döntéseknek sem annyira csúfos a végük, mint azoknak a helyzeteknek, amikor valaki nem tud dönteni, és egyszerre akar csinálni két, egymással szöges ellentétben lévő, összeegyeztethetetlen dolgot.

Van az úgy néha, hogy a termés veszendőbe megy, mert nem figyeltünk rá a maga idejében. De csak akkor szabad veszni hagyni, ha tavasszal mindenképpen nekiállunk új búzát ültetni.

Álmokat megvalósítani jó, légvárakat építeni nem. Vágyakozni jó, a vágyakba beleragadni s ezektől függeni nem. Nemcsak azért, mert közben - akár figyelmetlenségből, akár önteltségből - megfeledkezünk a jelenről és a realitásokról, hanem azért, mert még azt is elveszíthetjuk, amink van.

Aki szeretve van, annak mindene van, akinek meg néma könyörgéssel kell egy küszöbön üldögélnie, az jó esetben is csak kegyelemajándékokon tengődhet egész életében.

Ha két ember boldogan akar élni, szót kell érteniük egymással. Egymásban megfürödve és egymással megszépítve termetüket.