Mindig azt mondom: "Örültem a szerencsének!" - olyanoknak is, akikkel megismerkedni kész szerencsétlenség. De ha élni akar az ember, ilyen dumákat kell bevágni.
Szívesebben beszélgetek azzal az újságossal, asztalossal, üzleti partnerrel, feljebbvalóval, beosztottal vagy egyenrangúval, akit emberi valamilyensége mellett férfinak is érzek: ha érződik a szikrázás, amelynek férfi és nő között létre kell jönnie ahhoz, hogy örömet leljenek együttlétükben.
A retorika az érthetetlen dolgok ünnepélyes előadásának olyan művészete, amikor minden hallgató azt gondolja, a szomszédja mindent ért, s csak ő buta, de hogy ezt a többiek ne vegyék észre, úgy tesz, mintha ő is mindent értene.
Sokan kiáltoznak, s ha arra vágytok
hogy hallatsszon hangotok,
ti ne úgy legyetek hallhatóvá, hogy
a lármán túlharsogjatok:
- hajoljatok közel az emberek arcához,
s közelről, halkan szóljatok.
Azon tűnődtem, vajon mi a nehezebb. Az elmondás maga, vagy az, hogy kinek mondjuk el. Vagy talán, amikor végre nekikezd az ember, a történet az, ami igazán számít.
Érezted-e már a szavak érintését, amelyek simogattak, gyógyítottak, vigasztaltak, talajt csúsztattak a lábad alá - és tapasztaltad-e a szavak sebző, égető, jéggé dermesztő hatását, s azt, hogy olyan súlyosak néha, mint a föld egész terhe?