Ha olyat kérdeznek az embertől, amire tudja a választ, egyáltalán nem nehéz hatásosan bűvészkednie.

Szólj, ha úgy érzed, szólnod kell, de semmiképpen ne hallgass, amikor senki más nem áll fel azok érdekében, akiknek nincs szavuk.

Az emberiség legtöbbször nagyon keveset beszél arról,
amit tud, és nagyon sokat beszél arról, amit nem tud.

Nem mondhatsz gyakran nemet azoknak, akiket szeretsz. Ez a titok. És ha mégis megteszed, annak úgy kell hangoznia, mintha igent mondanál. Vagy el kell érned, hogy ők maguk mondják ki a nemet.

Néha jót tesz, ha az ember kimond dolgokat. Még ha valaki másnak mondod is, általában magadnak magyarázol. A másik ember csak hangterelő lemezként funkcionál. Te beszéled ki magadból a problémáidat.

Régi tapasztalatom, hogy sok bűnös azzal árulja el magát, hogy feleslegesen sokat beszél.

Minél többet beszélnek, annál jobb. Mert sok beszédnek sok az alja, de azért mindig van abban valamicske igazság, amit mondanak.

Az ember bizonyos idő múltán saját szavait is elhasználja. Már nem érzi, mi van mögöttük. Erre új szavakat keres, csak hogy ne alkalmazza a régieket, de az újakban sokszor nincs élet, tartalom, hamisak.

Nekem például a pasim nagyon sokszor mondja, hogy az, ami otthon zajlik, az maradjon köztünk. Arról ő soha, senkivel nem beszél, lehet ő bármilyen nagy érzelmi szarban... Most, hogy eljöttem onnan, nyilván egy nagy érzelmi válság zajlik benne: de nem beszél róla. Kettőnk beszélgetése sem úgy zajlik, ahogy szeretném, mert amikor felvetem, hogy beszéljen a problémáról, akkor azt mondja, hogy nem tud róla beszélni.

Amit titkol az ember, arról nem beszél. De más dolgokról talán többet is mond a kelleténél.

Ha valaki el akar titkolni valamit, előbb-utóbb túl sokat fog beszélni.

A beszéd, bármilyen könnyed, bármilyen semmitmondó, elkerülhetetlenül elárulja, hogy milyen fajta ember az illető.

A beszéd pedig olyan, mint egy tóba dobott kő, hullámfodrokat vet, amelyek nőttön-nőnek.

Hányszor hallottuk életünkben, hogy "örökké", "soha", "utolsó", és hányszor mondottuk ki magunk is őket, és nem éreztünk semmi különöset amellett, mert hiszen tudtuk, hogy az "örökké" mögött nincsen az örökkévalóság, és a "soha" mögött nincsen a végső megsemmisülése valaminek.

Olykor csak a Kedves hangja a fontos. Csak meséljen, meséljen, meséljen, csak hallhasd a hangját. Mert számodra az ő hangja a legcsodálatosabb hangszer, és ha beszél, az minden dallam közül a legszebb. Mert megnyugtat. Hallgatod, hallgatod, és teljesen elvarázsol. És ezt a hangot nem csak a füleddel hallod, hanem a lelkeddel is.