A nagy elmék jellemző vonása az, hogy kevés szóval sokat mondanak; a kis elmék képessége viszont az, hogy sokat beszélnek, és nem mondanak semmit.
Beszélj figyelmesen. Vetélytársaiddal óvatosságból, a többiekkel illemtudásból. Mindig ráérsz kimondani egy szót, de visszavonni nem.
Minden emberi kapcsolatban a legfontosabb a beszélgetés, de az emberek már nem beszélgetnek egymással, nem ülnek le csak azért, hogy beszéljenek és meghallgassák egymást. Színházba járnak, moziba, tévét néznek, rádiót hallgatnak, könyvet olvasnak, de alig beszélnek egymással. Ha meg akarjuk változtatni a világot, vissza kell térnünk abba a korba, amikor a harcosok leültek a tűz köré, és történeteket meséltek.
Egyik ember szülészt keres gondolatai számára, a másik valakit, akinek segíthet - így keletkezik a jó beszélgetés.
Két ember közt a legrövidebb út az egyenes beszéd.
Ha a közlendőm senkit sem bánt meg, nem mondtam semmit.
Túl sokat beszélünk azért, hogy csak vitatkozzunk, és túl keveset azért, hogy egyezségre is jussunk.
A tett tüzére jeget fú a szó.
A kedves szavak rövidek és könnyen kiejthetőek, de a visszhangjuk valóban végtelen.
A beszélgetés igazi művészete nem csak az, hogy a megfelelő időben mondjuk a megfelelő dolgot, hanem az is, hogy hagyjuk kimondatlanul a csábító pillanatban a rosszat.
A beszéd a gondolatok eltitkolására való.