A gyávák legkényelmesebb eszköze, hogy erősnek látszanak.

Egyenes utak és görbe utak számtalanszor találkoznak, keresztezik egymást, összevissza keverednek. Könnyű eltévedni... Sokszor nagyon éles szem kell hozzá, hogy valaki megkülönböztesse az egyenes mellékutca szűk bejáratát a görbe sikátor kezdetétől. Férfitanácsot adok neked, fiam. Időben tanuld meg a görbe utat az egyenestől megkülönböztetni. Tanuld meg az elágazásokat, s ha valahol nem ismered ki magadat, azokat kérdezd meg, akik téged felelősséggel szeretnek.

Az életben előfordulnak szükséges dolgok, amikor inkább az észre kell hallgatni, mintsem a szívre.

Az emberek lelke tele van csodálatos éleslátással és érthetetlen vaksággal, amelyek megmagyarázhatatlan módon felváltva kerítik hatalmukba a cselekedetet.

Hány fok lehet az érzelmek skáláján? Ismerjük egy csomó érzelem nevét, de hány van még ezeken kívül, hány árnyalat, amit nem tudunk megnevezni, csak abban vagyunk biztosak, hogy ezek az árnyalatok is léteznek... De egyáltalán: fontos-e, hogy megnevezzük őket? Nem szebb-e minden, aminek nincs neve? Az ősemberek sok mindent tabunak tekintettek. Nem merték kimondani a dolgok, jelenségek, állatok nevét. Egyszer odakint Ukrajnában beszélgettem egy tanítóval, aki passzióból nyelvészkedett is. Azt fejtegette, miért nevezik az oroszok a medvét "medvegy"-nek. A név két szóból tevődik össze, s azt jelenti, hogy "mézet eszik". Nem merték nevén nevezni a medvét, mert féltek tőle. És a régi zsidók úgy hívták az istenüket: "Aki van". S a meg nem nevezett medvét és istent körüllengte egyfajta misztikus varázs: nem mertek utánuk kutatni... S amint rászánták magukat, hogy utánanézzenek az istennek meg a medvének, egyszerre szétfoszlottak az illúziók, megjelent a hitetlenség, s kiderült, hogy medvét meg is lehet ölni. Elpukkant a varázs buborékja... Mennyivel jobb, amíg nem nevezzük nevén a dolgokat...

Soha senki sem sejtheti, mikor figyelik meg mások, anélkül hogy ő észrevenné, mikor lesik ki önkéntelen mozdulatait, akaratlan arcmozdulásait, szándék nélkül moccanó mosolyait, hogyan hallgatják ki álmában kelt szavát.

Engem soha nem érdekelt, hogy mit dumálnak arról a srácról, akivel éppen jártam. Csak az érdekelt, hogy én önállóan mit érzek róla. Mások rosszindulata nélkül is lehet csalódni mindenkiben.

Ha nem lenne humorom, hajnalig virraszthatnék az eltaposott önérzetem ravatalánál.

Én nem akarok féltékeny lenni, mert a féltékenység állatian ókori stílus. Vagyis: vagy bízik az egyik ember a másikban, vagy nem.

Valahányszor meggyőzni igyekszik magát arról, hogy "lehet egyedül élni anélkül is, hogy ez a létezésmód egyet jelentene a magánnyal", ismétlődően belátni kényszerül, hogy eredménytelenül hipnotizálja magát, mert ha a tudatát sikerül is (átmenetileg) megtévesztenie, az idegei előbb-utóbb "szabályszerűen" figyelmeztetnék az önámító csalásra.

A szó pedig, ha egyszer elhangzott, tovább is adható, és gurul, mint a frissen vert pénz, fényét-színét váltva gurultában, hogy aztán amikor odaér, ahol zsebre is vágják, ott már mást jelentsen, mint akkor jelentett, amikor kimondták.

Sárga madár kapaszkodik egy faágon. Hideg és gonosz a szeme. Alatta az ágon barackok, fonnyadó barackok, pödörödött, sárguló levelek a gallyak végén. A madár karmos lába úgy kapaszkodik meg az ágon, mintha fojtogatná, és ettől fonnyadtak meg a barackok. Amire rákapaszkodik, megfojtja... ahogy a hazugság megfojt mindent.

Nem csak azért hiányozhat valaki, mert akarnánk valamit tőle. Azért is hiányozhat, hogy nincs. Primitíven azért, mert nincs.

Tudd meg: ha nem vagy is itt, én mégis veled alszom. Mert szeretlek, cáfolhatatlanul és visszafordíthatatlanul.

Csak annyi kellene énnekem, hogy legalább néha csinálj úgy, mint hogyha törődnél velem!