Az esküszó erőt önt a megreszkető szívbe.

A kényszert fölismerni bölcsesség, azután, hogy a cselekvés valamennyi útját gondosan mérlegeltük, még ha ez ostobaságnak tűnik is azok szemében, akik a hamis reményhez makacsul ragaszkodnak.

Kétségbe azok esnek, akik teljes bizonyossággal látják maguk előtt a véget.

A vitézség erőt és fegyvert igényel.

Az igazság olykor hazugság képében rejtőzik.

Hiába csinos a külső, ha a belső csintalan.

Van, amit nem jó hallani, amíg árnyékban a világ.

Sem az erő, sem a jó szándék nem tart örökké.

Nem kell mindenre odafigyelni, amit hall az ember.

Nem lehet egy szörnyű szomjúságot úgy oltani, hogy az ember odaáll egy hatalmas tölgy alá, és vár, hogy egy esőcsepp véletlenül a nyelvére hulljon.

Az itt jelenlévőknek a felét sem ismerem feleolyan jól, mint szeretném, és fele részüket se szeretem feleannyira, mint ahogy megérdemelnék.

Aki menekül a félelme elől, arra ébredhet, hogy csupán a rövidebb utat választotta félelme beteljesedéséhez.

Mennyi csatáról szóló éneket hallottam már, s ezekben mindig csak azt, hogy a vereség is lehet dicsőséges. A valóságban, úgy látszik, nagyon kínos, mondhatnám, leverő.

Aki keres, majdnem biztosan talál, csak nem éppen mindig azt, aminek a keresésére indult.

Ha többen volnánk, akik aranykincsnél jobban becsülik az ételt, a vidámságot és a dalt, vígabb hely lenne a világ.