Mindenki visszakapja egyszer,
Amit más ellen elkövet.
Lesz még, hogy gondolkozni kezdel,
De én már nem segíthetek.

Azt gondoltam, hogy már megsérültem ezelőtt,
De senki nem hagyott rajtam ekkora sebet,
A szavaid mélyebben vágtak egy késnél,
Szükségem van valakire, aki életet lehel belém.

Tőled függ minden, te mozgatod a világot.
Veled elkalandozok. Hármat kívánok -
jó reggelt, jó napot, jó estét!

Hatvan napja, hogy elmentél,
És hogy miért így döntöttél,
Nem értem meg, ha baj volt, miért,
Nem beszéltük meg, Baby, úgy, mint rég.

Hazudtam másoknak, hazudtam eleget.
Hazudtam magamnak is mindent, amit lehet.
Elmondtam százszor, hogy minden frankó és kerek.
Nem voltam más, csak egy szélhámos kis gyerek.
Túlzott egoizmus, önbizalomhiány.
Szeretetre éhes ember, ki azt hitte, hogy zsivány,
de nem voltam az, inkább csak egy bolond.
Hitevesztett, aki minden álmáról lemond.
Aztán jöttél te, halálos tavasz.
Minden megváltozott, nem hittem, hogy te is akarsz.
Mert én akartalak téged, ez nem volt kérdés.
Szerelmes lettem, ez volt a legelső lépés.

Azt kívánom, hogy az élet bárcsak
lenne gondtalan, napos, s felhős soha,
De azt mondtad, ott leszek a te
karjaidban, ha mindenhol kitör az őrület,
S ha a vihar nem akar elmenni,
akkor is fogok az esőben énekelni!

Míg a nap feljön, s ismét lemegy,
Minden ki- és belélegzettel
Áldjuk őt, ha élünk őérte!
Ő a vég, és ő minden kezdet,
Ő hozzánk mindig hűséges lesz,
Dicsérjük, mert igen nagy szeretete.

Bár lennék, bár lennék jó tündér,
És szórhatnám szét az ünnep kincsét.
Értük szól a dal most, hogy ébredj már,
Még hány és hány gyermek él, kit zöld fenyő sem vár.

Az álmok ajtaján kell a kulcs, hogy ki és bejárj,
Ha úgy érzed, elveszett, ne félj, biztos, hogy megleled.

Mikor nálad ott vagyok, mindig boldogabb vagyok,
Mindig téged akarlak, mindig téged vigyázlak,
És mindig ott hagyok egy darabot a szívemből.

Fogd ezeket a törött szárnyakat, és tanulj meg repülni.

Elengedlek - elengedlek;
nem azért, mert nem szeretlek,
viszlát apám, itt most vége:
fogadd búcsúm, eredj véle.

Apám sírjánál ott állok,
bocsánatáért kiáltok,
rossz fiú voltam, belátom,
apám fia makacsságom.

Ne sajnáljon engem senki,
nem kell engem vigasztalni,
apám elment, az ő dolga,
mit érzek most, nincs, ki tudja.

Most meg találtam rólam egy képet,
kicsi vagyok, még hunyorgok, s félek,
s ahogy nézem, hát egyszer csak látom,
Ő már ott állt mellettem.