Este, mint mindennap, karcokat mélyít,
mi a lelkedben itt maradt.
Meg sem gyógyul, de újra ugyanúgy,
mosollyal vívod meg a háborút.

Ne hazudj magadnak! Mindig mondjad ki, amit érzel!
Felesleges mosolyogni akkor, ha belül vérzel.

Ha én utca volnék, mindig tiszta lennék,
Minden áldott este fényben megfürödnék,
És ha egyszer rajtam lánckerék taposna,
Alattam a föld is sírva beomolna.

Soha ne engedd meg senkinek, hogy visszahúzzon,
Mindig egyenesen előre haladj az úton,
Ha visszanézel, mosolyogni fogsz az egészen,
És azon kapod magad, hogy az álmaidat elérted.

Sok az olyan ember, ki mosolyog a szemedbe,
A hátad mögött meg a föld alá eltemetne.
Sok embernek azért annyira nagy a szája,
Mert nem tudja feldolgozni azt, hogy jobb vagy nála.

Síromig szeretlek én, azontúl mindörökké,
Kérlek higgy nekem, te vagy az életem,
Ha nem leszel az enyém, hidd el, meghalok én,
Érzem, tudod, érzem.

Úgy kellene már a jókedv,
egy kis nevetés, mert az élet szép,
s nem temetés!

Mindig azt csináld, amit a szíved mond!
Hogyha sok a gond, azért van, hogy megoldd,
és érezd azt, hogy fáj;
az út végén majd vár a remény.

Az idő majd begyógyít minden sebet,
Megbocsátunk, de nem tűnnek el a hegek.

A szerelem nem tart örökké, az érzések olyanok, mint az időjárás.

Mama,
Úgy fáj, hogy itt hagytál,
Mama,
Hisz el se búcsúztál,
Fentről hallasz talán...

Ha csak hullanál, akár az eső,
Nem lenne nálam ernyő,
Nem érdekel, ha fáznék,
Én kint lennék, bőrig áznék.

Ha elhiszed, hogy jobb lesz a holnap,
rájössz majd, az élet szép.

Jöhet másnap, nem félek,
Ó, Istenem, meg nem térek,
Nem segíthet rajtam szó,
Mert részeg szívvel minden jó.

Magányos csónak a tengeren,
A szél sodorja, de megy tovább,
Az út végén majd megpihen,
Hívogat egy új világ.