A jövőt nem sejthetem,
A sors ezer rejtelem.
Ahogy lesz, úgy lesz,
Bárhogy lesz, úgy lesz.

Dacolhatok még, Isten, véled is.
Bár százszor mondja a sors: eddig élj,
Kikacagom, s ha tetszik, hát nem élek.

Azt ne feledd, ahogyan cselekszel, olyanná válsz, s amilyenek vágyaid, olyan lesz végzeted, tehát így élj!

Az ember jó esetben kétszer születik, és ha szerencsés, csak egyszer hal meg... - ellentétben az istenekkel, akik egyszer születnek és halhatatlanok! A kétszeri halál egyetlen élet alatt a létező legnagyobb rossz. Akkor hiába az elszántság, mert szégyenünk kirántja lábunk alól a talajt.

Mivel mindennek meg kell adnunk az árát, amit kapunk vagy elveszünk ezen a világon, és habár ambíciókat kergetni valóban megéri, súlyosan fizetnünk kell, hogy elnyerhessük őket.

A harcos néha éppen az ellen harcol, akit szeret.

A balsors nem más, mint rossz szokások folyamatos gyakorlása.

Ha nagyon erőlködnék, talán egy napon sikerülne megértenem, hogy van az, hogy az ember mindig pontosan akkor érkezik a megfelelő helyre, ahol és amikor várják.

Amikor lemondunk az álmainkról és megtaláljuk a békét, van egy rövid nyugodt időszakunk. De a halott álmok elkezdik gyötörni a bensőnket, és tönkreteszik a környezetünket is. Amit el akartunk kerülni a harcban - a csalódást és a vereséget -, az lesz gyávaságunk kegyetlen hagyatéka.

Mindentől elvadultan
Isten ölébe hulltam.

Isten sötét torkán cigányútra szaladt
a sorsom.

Szerencsétlenség kell ahhoz, hogy kiaknázzuk az emberi értelem titkos képességeit.

Hogy visszatérjek hozzád, nincsen rá remény.
Megye-székhely! ott székelsz szívem székhelyén.
Várfalként véd múló, törékeny életem.

A "mi lett volna, ha" a legostobább kérdés, amit az emberiség eszmélése óta önmagának feltesz. Az történik, aminek a jövendő eseményt megelőző számtalan komponens eredője szerint a legnagyobb valószínűsége van.

Ha két rokonlélek egymásra találva feltárja belsejét, sorsuk el van döntve.