A tökéletes szerelem kérdését... a véletlen oldja meg. A sors szeszélyétől függ, hogy azok közül a nők közül, akiket szeretni tudnánk, s akik bennünket szeretni tudnának, kikkel találkozunk, kikkel kerülünk össze, s a körülmények kedveznek-e, hogy létrejöjjön az a boldog harmónia, amelyben ez a probléma - mint valami nagyszerű befejező akkordban - megoldódik.

Micsoda viharzó Keresztút
húzódik a feldúlt levegőben!
Jézus-arcú, csapzott madarak
vijjognak, sírnak eltűnőben.

Ők ott a Rózsadombon ingoványnál is süppedőbb fotelekben. Én itt Párizsban a tövisek csúcsán a titkos értelmű rózsa illatában. Távol a fotelektől. Távol az ingoványoktól. MEGINGATHATATLANUL! KRISZTUSBAN ÉS A NÉPEMBEN!

Hiszem, hogy a világban létezik a jó, amelyet így vagy úgy áraszt magából a szerető Isten. De hiszek egy másik erőben is, amely éppen olyan valós, mint az Isten, akihez egész életemben imádkoztam, és tudatosan azon munkálkodik, hogy minden tisztességes elhatározást romba döntsön. Nem a Sátán, én nem hiszem, hogy a Sátán lenne (bár hiszem, hogy ő is valóságos), hanem a diszharmónia démona, valami vásott és ostoba dolog, amely vígan kuncog, ha egy öregember felgyújtja magát, pedig csak pipára akart gyújtani, vagy amikor az imádott kisbaba a szájába veszi az első karácsonyi ajándékát, és megfullad tőle.

A sors nem pincér, nem vesz fel rendelést az életedre.

Ha egyszer van egy törés, többé nem érezzük a határokat.

Az a legfontosabb, hogy ne éljünk örökké a halál gondolatában, ahogyan Seneca javasolta, hanem minden napunkat kiálljuk, és eltekintsünk attól, ami a végzetünk.

Mindenki maga irányítja sorsát; mi magunknak kell megteremtenünk boldogságunk okait. Csak mi tartozunk ezért felelősséggel, senki más.

Aki pedig lelkileg lemeztelenedik, az mit vár? Ha egyszer kihívta maga ellen a sorsot, viselje el!

Ha már az a sorsom, hogy darabokra szakadjak, akkor legalább annyi örömöt akarok cserében kisajtolni a pillanatból, amennyit csak lehet.

Nincs megrendítőbb, mint ha az ember meghajlik az ismeretlen alatt. Az események szenvedő részesei vagyunk. Az élet örökös történés; mi csak gyötrődünk alatta. Soha nem tudjuk, honnan csap le ránk hirtelen a véletlen. A katasztrófa és a boldogság úgy köszönt be hozzánk, majd tűnik el, mint a váratlan látogató.

Valamennyi kezdeményező és alkotó cselekedetet illetően egyetlen alapvető igazság létezik - abban a pillanatban, amikor valaki határozottan elkötelezi magát, a Gondviselés is működésbe lép.

Trükkös az élet, az ember mindig tervez,
A sors meg csak mosolyog és megad vagy elvesz.

Az egyik legnagyobb kihívás bárkinek az életében, hogy megtanulja, hogyan értelmezze a "kudarcot". Hogyan foglalkozzunk az élet "vereségeivel", és mit tartsunk olyanoknak, amely a sorsunkat alakítja. Emlékeznünk kell arra, hogy csaknem bármi másnál jobban alakítja az életünket az, hogy hogyan kezeljük a csapásokat és a kihívásokat.

A "láss visszanézve" trükkje kiszakítja a lelket saját mágikus igézetéből, új szemet és új szívet kölcsönöz, és a sorsformálás isteni hatalmát visszaadja neki.