Egy művészben eleve kell legyen valami önveszélyes... alternatívák nincsenek. Alig van esély bármiféle tapasztalat túlélésére. Akármelyik pillanat az utolsó lehet. A művész érzékeny a formára; a sorsra. Megkezdi a kiképzést. A feladata addig az volt, hogy továbbsegítse vagy újrakezdje a világot. Most már komolyabb dolga van. Meg kell állítania és be kell fejeznie. Övé az utolsó pillanat. Eközben - éppen mert ő dolgozik, és nem rajta dolgoznak - pontosan ezt a pillanatot mulasztja el. Ezért történik minden performance az utolsó pillanat után, egy kísértetvilágban, a purgatóriumban. Minden performance olyan Kasszandra-jóslat, melyet a jós maga nem képes felfogni.

Egy kockáról, amelyet csak láttam, de meg nem mértem, nincs jogom mondani, hogy a súlyát ismerem. Éppen így annak, aki csak látott, hallott, szagolt, ízlelt és tapintott - nincs joga mondani, hogy élt.

Mit akarsz mindent rögtön? Várj a sorodra, dolgozz és örülj a küzdelemnek magának, amely szép - és nem kompromisszum gondolat ez - magát az élet lényegét képviseli.

Az emberek addig élnek, amíg igazuk van, mert amint tévednek a világ és a dolgok megítélésében, lassankint elkedvetlenednek, elszomorodnak, elkopnak és elmennek... meghalnak.

A bölcsesség nem az őszinteségben van, és nem is a hazugságban, hanem másutt, a kettőn kívül.

Ha egyszer valakinek az a sorsa, hogy ráfizessen a szerelemre, hát akkor nem lehet rajta segíteni!

Az álomban tudniillik mindenkor egy kívánság rejlik. Rejlik! Sokszor nagyon is el van rejtve, de gondos vizsgálattal a legtöbbször kimutatható.

Elménknek a legmagasabb rendű és legtöbb élvezetet adó működése a képzelet munkája, a fantáziálás.

Nem az idő múlik, hanem - mi.

Ismeritek ezeket az érzéseket? Amelyekben az emberi boldogság egyszerű és kicsinyes ügyei óriási fontosságúvá nőnek? A mindenható akarat összezsugorodik és ernyedtté lesz. A lelkeink, amelyekben nem hiszünk, egyszerre valahonnan bebújnak a testünkbe, és irányozzák cselekedeteinket.

A tökéletes szerelem kérdését... a véletlen oldja meg. A sors szeszélyétől függ, hogy azok közül a nők közül, akiket szeretni tudnánk, s akik bennünket szeretni tudnának, kikkel találkozunk, kikkel kerülünk össze, s a körülmények kedveznek-e, hogy létrejöjjön az a boldog harmónia, amelyben ez a probléma - mint valami nagyszerű befejező akkordban - megoldódik.

A női lélek nem alkot, hanem megért, nem okoskodik, hanem megérez, nem tud, hanem megsejt.

A szerelem, ha boldog is, elpusztítja az egyéniséget.

Az igazi szerelem bizonyára az, amelynél az ember a nő első megpillantására már érzi, hogy imádja és meg tudna érte halni vagy bárhová utánamenni!

A férfinak nem szabad rontani a lelkét a szerelmi érdeklődés gyakori változtatásaival, hanem félre kell raknia a tőkét, amelyből a boldogság egyszerű kis házát fölépítheti.