Hosszu fütty
fonja át
füstezüst
homlokát,
karcsu, rőt
háztetők
s csengettyűk
Párizsát.

Ha szeretünk, vagy szerettünk, ez elég. Ne kívánjunk többé semmit. Az élet kagylójának sötét redőiben más gyöngyöt nem találhatunk.

A jövő csak koldus kísértet, mindent ígér s nincs semmije.

Az ember hozzászokik a méreghez.

Az ostobaság csökkenését nevezzük haladásnak.

Egy életnek azok a legszebb évei, amelyeket még nem élt meg az ember.

Egy hadsereg inváziójának ellen lehet állni, de az eszmék inváziójának lehetetlen.

Van-e valaki, aki ne vette volna észre önmagán a lélek ama különös képességét, hogy a legviharosabb, a legszélsőségesebb helyzetekben is csaknem higgadtan tud okoskodni? Éppen ebben rejlik mindenütt jelenvalósággal bonyolított egységének csodája.

Apáink Napóleonban csak azt az embert látták, aki vállrojttal tüntette ki őket, anyáink Bonapartéban csak azt az embert látták, aki elvette tőlük fiaikat.

A könyvnyomtatás kora előtti időben egyszerű hitszakadásnak számított volna a reformáció; a könyvnyomtatás forradalommá érlelte.

A gondviselés nagyon takarékosan bánik a nagy emberekkel. Nem pazarolja, nem tékozolja el őket. A kellő pillanatban küldi, a kellő pillanatban visszavonja őket, és csak oly események felett teszi őket úrrá, amelyekre rátermettek.

Nem szabad minden dolgot a költészet prizmáján át nézni. A költészet ama szellemes üveglencsék közül való, amelyek megnagyítják a tárgyak képét.

Hagyjátok, hadd dolgozzék az idő. A gyermek az anyja nézeteit vallja, a férfi majd apja nézetén lesz.

Boldog, ki elmereng az örök dolgokon.

Találkoztam az utcán egy nagyon szegény fiatalemberrel, aki szerelmes volt. Kalapja ócska volt, ruhája ütött-kopott, könyökén lyukas, cipőjébe befolyt a víz, lelkébe beszűrődött a csillagok ragyogása.