Az első iszonyú fontos lépés az, hogy megtanulunk állni,
állva várni, és így közbejöhet bármi, meg tudsz majd állni.
És ennek tényleg hasznát veszed,
amikor majd a dolgaidat egymás után teszed.
Lesüllyedni könnyű, felemelkedni nehéz,
hogy ha egyszer lent vagy, már mindenki lenéz.
Nem számít, hogy hogy jutsz le, a lényeg az, hogy lent vagy,
azt veszed csak észre, hogy a sok haver elhagy.
Megfáradt fejjel számolod a napokat,
leraknád az ütőt, de valaki csak adogat,
és visszaüt, ha te nem ütsz vissza,
és te leszel az, aki ennek a levét issza!
Adott egy feladat és te feladod, mert hát elakadtál,
Mintha már nem is akarnál élni, ember, meghibbantál?!
Elmarad a megváltás, csak azok lesznek boldogok,
Kiknek a keserűségét saját vállon hordozod!
Feloldozott nem lehetsz ettől, csupán foltozott.
Csak küzdj és bízz, ha a sors csatába visz,
Még akkor is, ha azt érzed, hogy mindig csak szívsz.
Soha ne gondold, hogy haszontalan köröket írsz,
Mert az is jobb, mint ha csak sírsz, úgyhogy menj, amíg bírsz.
Ha valamikor elhagyja az iskolapadot,
ugrik egy-két szaltót és áldja a napot,
hisz hajtott, küzdött, de így sem lett jobb másnál,
nem is jutott feljebb egy átlag szakmunkásnál.
A pénz nem minden, és még csak nem is elég,
A mai világban sajnos a legfontosabb kellék,
Kell még! - mondod, hiszen valami késztet,
De soha meg nem szűnik ez a hiányérzet.
Alaposan elferdült már az értékítélet,
Hiába nézed, mégis tévesen ítéled meg,
Mi a jó, mi a rossz, mi szép vagy csúnya.
Vagy csak direkt torzítasz a hazugságok mögé bújva?
De durva! Te még magadat is becsapod,
Mert megszoktad, hogy a boldogságot csomagolva kapod.
