A lélegzés kegye kettős: a friss lég
tüdőnkbe jut, s kileheljük ismét.
Amaz nyomaszt, frissít emez;
az élet ily csudamód vegyes.
Áldd hát Isten nevét, amint
szorongat, s ha elenged, áldd megint.
Aki önmagával és másokkal szemben igaz s meg is marad igaznak, a nagy tehetségek legszebb tulajdonának birtokosa.
Tulajdonképpen akkor tudunk csak, ha keveset tudunk; a tudással nő a kétely.
Okos ember nem követ el csekély balgaságot.
Azt megígérhetem, hogy őszinte leszek, ám hogy pártatlan, azt nem.
Szenvedélyeink igazi főnixek. Ahogy a régi elhamvad, az új, mintegy hamvából, kikél.
A világ kíméletlen, durva hangja többnyire akkor szólal meg a leghevesebben, legerőszakosabban, amikor lelki harmóniánk a legemelkedettebbre van hangolva, s a titkon ható ellentét így váratlanul reánk támadva csak annál jobban kirí.
Az ifjú emberek a természet új ötletei.
A fogyatékosságokat csak a szeretetlen észleli; ezért, hogy belássuk, magunknak is szeretetlenné kell válnunk, de sosem jobban az épp szükségesnél.
Az ellenérzés és a gyűlölet a felszínig engedi csak a megfigyelőt, vezesse bármilyen éles elme; ám ha ez utóbbi a jóakarattal s szeretettel párosul, áthatol emberen-világon.
Bármerre tekintsünk, a természetből végtelenség fakad.
Nyomban látjuk, ha valahol a két legszükségesebb tulajdonság hiányzik: a szellem és az erő.
Ritkán bírunk eleget tenni magunknak; annál vigasztalóbb, ha másoknak eleget tehetünk.
Annyi jeles és derék dolog van egyidejűleg a világon, mégsem találkoznak össze.
Ne dorgáljuk a közönségest, marad az úgyis örökké, amilyen.