A gyereknevelés olyan, mint a foci. Mindenki ért hozzá, vagy legalábbis van róla véleménye. Minden kornak megvan az elgondolása az ideális gyermeknevelésről. De ezek nem többek divatoknál.

A szép eszmék és a valóság sokszor köszönőviszonyban sincsenek egymással.

Az agy szinte végtelenül fejleszthető. Ha agyvérzés után kialakuló féloldali bénulásból tökéletesen fel lehet gyógyulni, akkor miért ne lehetne a kitartás vagy a figyelem fenntartásának képességét is fejleszteni?

A gének csak lehetőségeket teremtenek, de sosem jelentenek végzetet.

Egy magocska jó helyre ültetve, megfelelően táplálva sudár fává terebélyesedhet, rossz körülmények közt pedig csenevész bokrocska marad.

Félretéve minden önbecsapásunkat és nárcizmusunkat, kérdezzük meg magunktól: őszintén akarom, hogy a gyermekem olyan vagy valami hasonló legyen, mint én? Aki erre igent vagy nemet felel, annak valószínűleg komoly baj van az önismeretével és az önértékelésével. Elvégre nincs tökéletes ember, de mindenkinek vannak jó tulajdonságai. A reális válasz ilyenkor az: örülnék, ha gyermekemben ezt vagy azt a tulajdonságomat felfedezhetném, más tulajdonságaimat pedig nem szívesen látnám viszont benne.

A csillagjóslással egyenértékű annak a találgatása, ki miért lett olyan, amilyen.

Nem könnyű önmagunkat reálisan látni és el is fogadni, de ennél még sokkal nehezebb gyermekünket olyannak elfogadni, amilyenné fejlődik.

Ne higgye senki, hogy a sorsa eleve elrendeltetett. Nincs született lúzer; csak olyan, aki ezt elhitte és elfogadta.

Az ember sorsa az, amit hisz magáról. Ha elhiszi, hogy őt már a kezdet kezdetén "elrontották", eleve kétségbe vonja, hogy változhat, így nem is fog változni.

A tehetség ott rejlik mindenkiben. Van, akiből megfejthetetlen okokból kitör, van, akiből ki kell piszkálni, van, akiben soha nem nyilvánul meg.

A tehetség valójában jól irányított szorgalom.

Amit a szülő hisz a gyermekéről, azt a gyermek tényként észleli, nem pedig feltevésként. Hiszen a gyermekek világában a papa és a mama a biztos pontok, amit ők hisznek, gondolnak, mondanak, az jelöli ki, milyen a világ.

Mindenkinek joga van ahhoz, hogy a maga ügyvédje legyen. Nem arról van szó, hogy titokban ne szálljunk magunkba, és ne keressük meg, mi lehetett a saját sarunk egy kudarcban. De talpra állni és csatát nyerni csak úgy lehet, ha hiszünk a verhetetlenségünkben.

Az életben magunkból kell kicsiholni a motivációt akkor is, ha épp kevés okunk van a lelkesedésre.