A lágyszívűség az akaraterő edzésének akadálya.

Nincs az az akaraterő, amely ki ne merülne egyszer. Ha mi másszuk is meg a legmagasabb hegyet mindenki közül, az még nem jelenti azt, hogy nincs olyan csúcs, amely ne fogna ki rajtunk.

Azért kedvelik annyira az emberek a "tehetség" szót, mert, amint a boldogtalanok szeretik a sorsot és a körülményeket okolni, úgy a sikertelenség nevezhető tehetséghiánynak, mások irigylésre méltó sikeressége pedig a tőlük független tehetséggel magyarázható. Könnyebb beismerni, hogy sajnos nem vagyunk tehetségesek - erről szüleink tehetnek -, mint bevallani, hogy igazság szerint mindig is lusták voltunk küzdeni.

A tehetség eléggé megfoghatatlan dolog, inkább csak egy hatásos kifejezés arra, amit se mérni, se megmagyarázni nem tudunk.

Bármilyen szakmában találunk olyanokat, akik folyamatosan képezik magukat, s náluk valóban egyre nő a hozzáértés. A többség azonban megelégszik azzal, hogy végzi a munkáját, nem is várnak el tőle többet, s ilyen értelemben a szakmai gyakorlat nem vezet komolyabb fejlődéshez.

A túlzásba vitt gyakorlás nem fejleszt, csak a tárgy ellen hangolja a tanulót.

A tehetség kevés. A jelentős eredményt felmutatóknál a tehetség lelkesedéssel és kemény munkára való képességgel párosul.

Az emberi kvalitások nem feltétlenül a teljesítményben, hanem a teljesítményért végzett munkában nyilvánulnak meg.

Nincs olyan, hogy "nevelés". Csak értékek, elvek és célok léteznek, amelyek bennünk élnek s amelyeket megpróbálunk továbbadni. Hogy végül jó kertészei leszünk-e csemeténknek, vagy gyermekünket vésővel és kalapáccsal alakító szobrász, majd húsz-harminc év múlva elválik. Az élet nagy hátránya, hogy nem visszafelé éljük: amennyivel bölcsebbek leszünk harminc év múlva, azt legföljebb arra használhatjuk, hogy esetleg könyvet írunk a nevelésről.

Felemelő látni, ahogy a madármama repülni tanítja kicsinyeit. "Szárnyakat adni" egyszerre jelenti azt, hogy a szülő megismerteti fiókáját a legfontosabb dologgal, a szárnyalással; ám egyúttal azt is, hogy szárnyára bocsátja: "Tőlem már megtanultál minden megtanulhatót. Mostantól éld a saját életed!"

A nő az, aki versenyezteti a férfiakat, mondhatni a nő az evolúció motorja.

Mindenki azt hiszi, azért született, hogy boldog legyen.

A szerelem gyakran első látásra kitör, olyan, mint egy ragályos betegség. Persze sokszor van lappangási ideje, sok embernek jó oka van rá, hogy ne essen szerelembe, ne veszélyeztesse kialakult életét. Szerelembe bármikor eshet az ember, de azért minden gátat elsöprő szerelem leginkább fiatalkorban a jellemző.

A szerelemben nincs mindig szinkronitás. Valaki beleszeret titkon a másikba, és onnantól kezdve rémálom az élete. A szerelmes agy Sherlock Holmesszá válik, szorgosan gyűjtögeti az imádott személy viszontszerelmének apró bizonyítékait. Ha kórképekben gondolkodunk, ez bizony paranoia a javából, közelebbről erotománia. A szerelmes kombinál, kártyavárat épít, csak hogy valami pozitív jelet préseljen ki a könyörtelen tényekből. És nincs ez másként, ha már beteljesült a szerelem, hisz ki ne ellenőrizgetné féltékenyen, vajon még mindig szereti-e őt a másik. Pedig hát a szerelem nem tart örökké, és aki ezt nem tudja elfogadni, az valóban kicsit őrült.

A szerelemtől megszállott ember egész lénye a szerelmére koncentrál, semmi más nem érdekli, elhanyagolja a munkáját, családját, barátait, tengerimalacát. Ez a felfokozott figyelem teszi olyan kitüntetett fontosságúvá szerelmesünk gesztusait, mozdulatait, a jelentéktelen apróságokat, melyekre évtizedek múltán is emlékezni fogunk.