A humortalan ember olyan, akár a szivárvány egy cseppnyi arany nélkül - szép látvány, de a végén csalódást okoz.
Bekeringőzött a tavasz, minden fát és bokrot táncra kért, és a növények örömmel öltötték fel a rózsaszínű és fehér, halványsárga és bíbor, illatos sziromruhájukat.
Az élet számtalan tragédiája ostoba és nevetséges apróságokból sarjad.
A dolgok sokszor maguktól is rendbe jönnek, ha az ember időt hagy nekik.
Sosem tudhatja előre, mit hoz a következő kanyar az élet útján.
Fájdalmunkban visszahúzódunk minden érintés elől; ez, azt hiszem, a testi és a lelki sérülésekre is vonatkozik.
Nincs "elpocsékolt" élet, illetve csakis és kizárólag abban az esetben, ha egy ember szándékosan elfecsérli, eltékozolja azt.
Akármilyen rossz is így, még sokkal szörnyűbb lenne, ha soha nem találkoztam volna vele. Szeretni és itt hagyni őt kínzó, égő fájdalom, de soha nem szeretni elképzelhetetlen. Gondolom, őrültségnek hangzik; ezek az iszonyú érzések mindig annak tűnnek, amikor szegényes szavakba öntjük őket. Nem azért támadnak bennünk, hogy kimondjuk, hanem azért, hogy érezzük és elviseljük őket.
Nincs annál szörnyűbb, mint amikor nem szerethetünk... az élet olyan üres, és az ürességnél nincs borzasztóbb.
Az érzéseinkkel nem kormányozhatjuk az életünk hajóját, mert abból csak gyakori hajótörés sülne ki, nem más. Egy biztos iránytűre hagyatkozhatunk csak: arra, hogy mi a helyes.
Azt hiszem, életemben nem voltam még magányos. Még az egyedüllétem is kellemes társaságban telik, hiszen ott vannak az álmaim, képzeletem szárnyalása és játékai. Időnként még vágyom is egy kis magányra, hogy átgondolhassam, ami történt, ízlelgethessem a dolgokat.
A végtelen szerelem és a mély fájdalom, ki tudja, milyen csodákat visz véghez.
A házasságban is adódnak derűsebb és borúsabb napok. Butaság lenne azt hinned, hogy majd simán megy minden. De afelől kezeskedhetem..., hogy ha az igazihoz mégy hozzá, boldog életed lesz.
Nem vezet jóra, ha abba a hitbe ringatjuk magunkat, hogy már végeztünk az élettel. Valahányszor úgy érezzük, hogy a történetünk már befejeződött, a sors rögtön készen áll, hogy megtréfáljon: új lapra fordítja életünk könyvét, és egy egészen más fejezetet mutat meg nekünk.
Sose féljünk semmitől! Ennél szörnyűbb rabszolgaságot elképzelni sem tudok. Legyünk csak merészek, és kalandvágyók, és reményteliek! Táncos léptekkel menjünk az élet elébe, kitárt karral fogadjunk mindent, amit ad!