Aki nem érzi, hogy meglopva van: ne mondjátok meg, s semmi kára nincs.

Elmondani csak akkor lehet valamit, ha le is tesszük a terhét annak, amit elmondunk.

Az igazságot sohasem lehet olyan mélyen eltemetni, hogy ne lehessen kiásni.

Egyik árulás maga után vonja a többit. Egyik hazugság a másikat. Minden titok újakat szül.

Van az úgy, hogy a hangosan kimondott közhely elfojtja a titokban tartott igazságot.

Úgy tartottam, hogy a legjobb barátoknak ne legyenek titkaik egymás előtt. De a való életben voltak titkok... és voltak nehezen megemészthető igazságok.

Ha valamit titokban kell tartani, az általában azért van, mert egyáltalán nem is kellett volna megtenni.

A titok olyasvalami, mint a családi bankbetét, az állami aranytartalék, a lyukas lábosban elásott ezüstpénz, mindig elő lehet kotorni, kereskedni és zsarolni lehet vele.

Ha valami nagyon lenyűgözően rejtélyes, az ember nem meri megtenni, hogy ne engedelmeskedjék.

Fiatalok voltunk és azt hittük, ha sokat tanulunk, megnyílik előttünk minden titkok ajtaja...

Ugyan mit tudhatnak a csillagok emberi szívünk indulatairól? Mit tudhat az örök mozdulatlanság, az örök hidegség, a végtelen távoli ragyogás a soha meg nem nyugvásról, a melegségről és a közelség utáni vágyról, amiért az emberi szív dobog? Hamarabb ismerjük meg mi az ő titkaikat, mintsem ők a mi szívünkét! Mert nincs nagyobb titok az emberi szív titkánál.

De jó lenne, ha csak egy percre,
amit még senki se látott,
titokban meglesni, milyenek
a meztelen virágok!

Eszem ágában sem volt hallgatózni. Már-már vallásosan tisztelem mások magánügyeit, arról viszont nem tehetek, hogy a bal fülem történetesen élesebb a jobbnál, és ha egy kicsit elfordítom a fejem, a beszélgetés foszlányai elérik a hallójárataimat.

Ha nem is volt bátorságom bevallani, mélyen a bensőmben már megbántam a dolgot. Hogy is juthatott eszembe elmondani a titkomat? Az a titok volt az erőm motorja, az akaratomé, ami segített, hogy ne ragaszkodjak túlságosan semmihez, és le tudjak győzni minden akadályt.

Mi volna, ha minden évben egyetlen napra felvennénk egy pólót, amelyre reggel felírjuk a titkunkat? Hatalmas, színes, ragyogó, harsogó felirattal hirdetnénk ki azt, ami miatt a leginkább félünk az emberek ítélkező tekintetétől. Feltüntetnénk magunkon: "Igen, én ez vagyok, és az év háromszázhatvannégy napján szenvedek attól, hogy nem fogadtok el. " Mindannyian láthatnánk egymás gyöngéit, és felismerve, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje, az előítéleteket, a rosszindulatú pletykálást és az egymásról és önmagunkról gyártott hazugságokat felcserélné az együttérzés.