Fiatalok voltunk és azt hittük, ha sokat tanulunk, megnyílik előttünk minden titkok ajtaja...

Az emberek éppen azért nem értik az életet, mert olyan egyszerű.

Az élet nem csupán abból áll, hogy az ember felkel, az asztalhoz ül és azután ismét visszafekszik az ágyba.

Kevés ember ér meg többet ötven esztendőnél. És csak egyszer élünk... Kár elszamárkodni ezt az ötven esztendőt...

A gyalogos ember nem magaslik ki a szürke, ismeretlen tömegből, elmerül a névtelenség hullámaiban, a gyalogjárás szétzúzza az ember egyéniségét.

Ha az ember felülről nézi a dolgokat, mindnyájan gyerekek vagyunk a történelem sodrában. Egészen apró gyerekek, pólyásbabák, vagy talán csak papírdarabok, melyeket kedvére sodor a szél.

Semmit sem adhatunk hozzá a történelemhez, de el sem vehetünk belőle.

Nem hiszek én még tulajdon édesanyámnak sem, amíg nem győződöm meg szavai igazságáról. Én vagyok a Hitetlen Tamás.

Szabad ember az, akinek nem kell hazudnia, aki tiszta szívéből szerethet és gyűlölhet, akinek nem kell értelmetlen frázisokat pufogtatnia, aki nem ígér olyasmit, amit nem tud teljesíteni, aki mindenkinek megmondja azt, ami a szívén fekszik.

Az éhes embernek nem kell magyarázni, hogy finom a malacpörkölt, elhiszi úgy is.

Mert ha az ember vesztét érzi, szeretne minél többet hátrahagyni önmagából. Egyikünknek sem esik jól nyom nélkül eltávozni ebből a világból. Rettenetes meghalni úgy, hogy az ember tudja: semmi nem marad utána.

A ki nem harcolt jogok megbosszulják magukat.

Némán álltak egymással szemben, nem tudták, mit mondjanak. Ezernyi szó, ezernyi kérdés égette őket belülről, de teltek a hosszú, hosszú percek és ők csak álltak és hallgattak, mint két idegen.