Miért van az, hogy mindig olyanok kérnek titoktartásra, akiket szeretek, így a jobb meggyőződésem ellenére minden alkalommal megígérem, hogy hallgatok?

Barátom, nincs semmi titkom.
Átlátszó vagyok, mint az üveg - épp ezért
miként képzelheted, hogy te látsz engem?

Az embernek, ha gyerek, annyi titka van, hát akkor mennyi lehet egy felnőttnek.

A világ úgyis tele van titokzatossággal, mért tennők meg hát a legegyszerűbb jelenségeket is titokzatosnak.

Az összes kis ócska, szégyenteljes titkomat ismeri, amit különben a lehető legtovább elrejtenék bármely más hapsi elől... ő azonban ezzel együtt szeret.

Saját titkainkat tabuknak tartjuk, a mások titkait szenvedélyesen kutatjuk. Ilyenek vagyunk! Álszentek és kíváncsiak.

Nem tudom: egyik ember titka jó helyt van-e a másik ember birtokában? A vadat hálóval, csapdával fogják. Az embert a titkával.

A beismerés mindig a gyengeség jele. Az erős lélek magában tartja a titkait és csöndben viseli a büntetését.

Csak egyetlen igazi titok van, és ez a titok az ember, aki szeret.

Az embernek joga van ahhoz, hogy titkai legyenek. Joga van ahhoz, hogy megőrizze életének azokat az intimitásait, amelyek csak rá tartoznak. Ez nem becsapás, ez nem bizalmatlanság. S ha valaki mégis így értékeli, az a fél, ő nem bízik a másikban, amikor egy teljes életet ellenőrzés alatt akar tartani.

Titokzatos burokban élsz,
akár a lepke télen át,
amit belőled láthatok,
gubóba szőtt külső ruhád.

Meghallani valamit a legveszélyesebb, az már egyenlő a tudással, a beavatottsággal, a tájékozottsággal. A fülünkön nincs bőrlebeny, melyet ösztönösen leereszthetnénk valami hallatán, nem kímélhetjük meg, ha balsejtelmünk azt súgja, hallani fogunk valamit; akkor már késő.

Nem tudtam önmagammal mit kezdeni, idő kellett, hogy a baj és a szerencse egymást keresztező útjain eligazodjam. Most már rendíthetetlenül meggyőződtem, hogy a sors szeszélyének megfelelően tervezi perceink fordulatait, aminek titkát nem lehet fontolgatással kiszámítani.

Egy ördög érdekesebb, mint egy angyal. A bűn mindig érdekesebb a jónál. A rendetlenség a rendnél, a zegzugos tér a sima modernségnél, a homály az áttekinthető világosságnál, a kuckó a szobánál.

Azt hiszed, ha a szívedbe zárod a titkodat, attól kevésbé lesz igaz? Ha sohasem beszélsz róla, sohasem avatsz be senkit, talán megmarad álomnak, még egy álomnál is kevesebbnek, egy félig elfeledett rémálomnak?