A hazugság nekem az a létélmény, hogy úgy teszünk, mintha tudnánk, holott nem tudjuk. De el tudjuk hitetni, hogy tudjuk. El tudjuk hitetni, pedig magunk sem hisszük.

Ha azt mondod, te őszinte akarsz lenni a művedben, újfent hazudsz. Nem őszintének vagy hazugnak, jónak vagy rossznak kell lenni, hanem jó mondatokat kell írni. A jó mondat az olyan, amiben a hazugság és az őszinteség IS egyaránt benne van. Adekvát. És nem tudod, miért az. A jó mondatokból meg legyen vers. Ha lehetséges.

Nagy úr a remény, sok a tartománya, sokfelé is jár, de én már régen találkoztam vele. Talán föl se ismerném.

Nem tudta már, mi a magány, a kivetettség vagy láthatatlanság. A hold neki sápadt, a csillagok neki szikráztak, a szellő az ő tarkóját hűsítette, s a szájába illesztett fűszállal most már akkor zenélt, amikor csak kedve támadt. Nem volt többé magányos. Ő maga volt a magány, ami, akár egy hatalmas lélegzet, szerteáradt a földeken, s amit senki sem látott, és mégis mindenki érzett, amikor az életére gondolt.

A magány rendre tanítja a lelket.

Az emberélet útjának felét elérni, e rettentő küszöböt átlépni nem jelent egyebet, mint hogy már nem élünk annyit, mint eddig. Most már kifelé sodródunk a világi időből, és ez olyan borzasztó. Megfordították a lemezt, gyerekek.

Az ember nem azért sportol, hogy erősebb, szebb és gazdagabb legyen. Mindez smafu, hamis sportigazolás, lyukas oldalháló. Az ember azért sportol, hogy győzzön.

Tudd csak meg, hogy a csodák arra valók, hogy az embert boldogtalanná tegyék. A csoda eltéríti az embert az élet valóságától, eltéríti a természet és az élet természetes folyásától, s olyan események felé tereli a reményét, amelyek egyszeriek és ismételhetetlenek! Az ember élni, boldogulni vágyik. S ki élhet egy olyan házban, melyet csak egyszer, egyetlen pillanatban látott?! A csoda az élet üres formája! Az emberek többsége képtelen megelégedni a csodák egyszeriségével! Újra és újra át akarja élni őket. Ez az, ami lehetetlen! A csoda nem ismétlődik.

Hagyni kell a gyereket, üsse meg magát. Aztán majd gondolkodni is fog a világon, nem csak rohangálni benne.

A lélek fájdalmánál nincsen súlyosabb sérülés. A sebek begyógyulhatnak, de az igazi fájdalom nem gyógyul és nem enyhül, és gyógyírja csakis a halál lehet.

Egész idő alatt azt a, mondjuk így, tényezőt kerestem, amely elválasztott tőle. A teste, a mozdulatai, egy pillantása, ahogy öltözik, illatok, hangsúlyok és hazugságok, a szavai, a némasága, bármi. Ám az életének minden fölfedezett, megtalált és leltárba vett részlete és töredéke inkább hozzákapcsolt, egyre közelebb és közelebb vitt hozzá. Hogy aztán végül a befejeződő egész válasszon el végérvényesen tőle.

Lassan megértettem, hogy egy nő legnagyobb kincse az, hogy iszonyatosan, hogy halálosan lehet szeretni. Némelyik jól varr, mondjuk. Stoppol, mint egy ruhatündér. Süteményművész. Szül, mint aki tanulta, hogyan kell szépen csinálni. Kegyetlenkedik, intrikál, békétlen, önző, egy dög, lenéz, kihasznál, igen, sok mindent tud a nő, de mégis az a legbecsesebb tulajdonsága, hogy szeretni lehet.

A férfibarátság kényesebb dolog a szerelemnél, mert alapvetően nem vágyból vagy kíváncsiságból lesz, hanem együttérzésből. A férfibarátság a magányt győzi le, na jó, odázza, és demokratikus természetű, a szerelem viszont önzés és zsarnokság. Szabadság és szerelem, az egy komoly fiatalkori tévedés, hogy együtt mehet a kettő.

Hagyj el egy nőt, mindig emlékezni fog rád. Szeresd örökké, észre sem vesz.

A férfiak, akik azt állítják, hogy értik a nők világát, hazudnak, mint a temetői orgonák. Néhány nőt meg lehet érteni az érthetetlenek sokaságából, ám ez is csak annyit jelent, hogy miközben az a néhány nő konkrétan érthető, a női természet lényege mégis felfoghatatlan. Más kérdés, hogy mindeközben a nő sem érti magát. Ám ez a férfi helyzetén mit sem változtat.