Nem lehet az embereket belelökni valamibe csak azért, mert mi türelmetlenek vagyunk azzal kapcsolatban, hogy a világnak most azonnal változni kell.

Ha az ember bármilyen közösségnek a tagja, akkor akarva-akaratlanul mindig képviselni fogja őket.

Lehet, hogy én még nem akarok találkozni a herceggel. Lehet, hogy még randiznom kell néhány udvaronccal, lovászfiúval, kertésszel, vadásszal, törpével, mielőtt azt akarnám, hogy valaki megmentsen.

Írásfüggő is vagyok, amikor pedig papírra vetem a gyengéimet, örömeimet, hülyeségeimet és nehézségeimet, valahogy mindent tisztábban látok. A mondatok, gondolatfüzérek olyanok nekem, mintha a homályos és zavaros víz alól egyszeriben egy saját építésű, szavakból épült hajón találnám magam. Ezzel a hajóval bárhová eljuthatok, vele még a legvadabb, zúgó,
tomboló gondolatzuhatagokon is átevezhetek.

Vízöntő vagyok. Mindent és mindenkit meg akarok érteni, és elfogadni, ebből fakadóan pedig rettentően kikészít, ha ugyanakkor valaki nem akar megérteni és elfogadni engem.

Ha pedig felismerjük, hogy egymás nélkül képtelenek lennénk "tisztán szólni", azonnal megértjük, miért van szükségünk szeretetre, bizalomra, a hitre, és arra, hogy képesek vagyunk változni. Egymás lelkének hangtechnikusai vagyunk.

Vannak napok, mikor az ember feje olyan, mint egy gondolatfoszlányokkal megpakolt, óriási üst, amely a perzselő déli napon felforrva valamiféle zavaros kotyvalékká válik.

Minden egyes apró füllentés, minden gyűlölettel teli szó, és minden ítélkezéssel megmérgezett megjegyzés újabb ránc az ajkunk mellett, újabb karika a szemünk alatt, és újabb karmolásnyom világunk érzékeny bőrén.

Élvezd ki, éld meg, éld át ezt a "rongyos élet"-et, most, amíg még itt vagyunk, és úgy éld, hogy tudd, hová akarsz eljutni, mivé akarsz válni, kivé akarsz kiteljesedni. Isten vagy, teremts!

Az emberi létet három félreértés keseríti meg. A "bárcsak újrakezdhetném", a "nem tehetek róla" és az "úgyis mind meghalunk". Mindhárom kétségekből fakad: az elsővel a saját teremtő erőnkben kételkedünk, a másodikkal megkérdőjelezzük a bizalmat, és minden felelősségvállalást elhárítunk, míg a harmadikkal egyenesen lemondunk önmagunkról: megássuk a saját sírunkat és élve eltemetkezünk. Már most, jó előre.

Egy napon mindannyian meghalunk, és ha már muszáj elbúcsúznunk, mindenkinek ilyen halált kívánok - magamnak, azoknak, akik szeretnek, és azoknak is, akik gyűlölnek. Mindenkinek azt kívánom, hogy annak a karjában hagyhassa el a földi létet, aki a világon a legjobban szereti.

Bármily elképzelhetetlen, életünk legszomorúbb percében életünk legboldogabb pillanatának is helye lehet.

Darabokra tört a lelkem, és minden egyes szilánk fájó sebet ejtett, amelyek még ma is sajognak, ha erre az estére gondolok.

Hatévesen rájöttem, hogy egyedül születünk, és mindegy, hányan szeretnek minket, milyen mélyek a barátságaink, meghittek a szerelmi kapcsolataink, vagy hány gyermekünk születik, végül egyedül is fogunk meghalni.

Miként az étel, a boldogság is csak akkor igazán finom, csak akkor valódi, ha megosztjuk valakivel.