Ha egész életünkben egy bizonyos hitrendszer (vagy ahogy a társadalomkutatók mondanák: "paradigma") szerint éltünk, nehéz teljesen magunk mögött hagynunk a meggyőződésünket, bármilyen nyitottan állunk is a szemléletváltáshoz.

Igazságtalan mértékű felelősség jár az egykeséggel - az ember úgy nő fel, hogy tudja, nem szabad csalódást okoznia, de még meghalnia sem. Nincs pótgyerek, te vagy az egyetlen. Ettől az ember kétségbeesetten igyekszik, hogy tökéletes legyen, és ugyanakkor megrészegül a hatalomtól. Így születnek a zsarnokok.

A személyiség mindig egyetlen történet pillanatnyi állapota, ami ugyan változhat, de a változás lehetőségét jelentősen befolyásolja, ami vele addig történt.

Az agy maga is számítógép, csak nedves.

A politikai gazdaságtan - és általában valamennyi társadalomtudomány - alapja nyilvánvalóan a pszichológia. Eljöhet még az a nap, amikor képessé válunk a társadalomtudományok törvényeit a pszichológia elveiből levezetni.

Ha valaki szociálpszichológiai kísérlet résztvevője, és arra is kérik, hogy ismerkedjen meg egy másik résztvevővel, az bátran föltehet egy dollárt arra, hogy az újdonsült barát valójában a kísérletet végzők egyike.

A jól felépített kemény páncél alatt az érzékeny emberi lélek nem bírja el az összes terhelést, amit rárakunk. A szerelmi csalódások, a rendre zátonyra futott kapcsolataink, a rosszul megválasztott baráti kötelékek, a tisztázatlan viszony a szülőkkel, mind-mind lenyomatot képez a lelkünkön, és ezáltal a testünkön is.

Akkor van vége a terápiának, ha a páciens el tudja mondani az élettörténetét úgy, hogy az már nem zaklatja fel. Ő már nem sír, de mindenki más zokog, aki hallja. Egyek vagyunk, nem igazságos, hogy ő cipelje azt a sok fájdalmat egyedül.

Az ego valójában nagyon is ingatag. Kényszeresen függ a helyesléstől, az ellenőrzéstől és a hatalomtól. Ezekkel a dolgokkal önmagukban nincs is semmi baj. Probléma akkor keletkezik, ha annyira függő helyzetbe kerülsz tőlük, hogy helyeslés, ellenőrzés, biztonság és hatalom nélkül elveszettnek érzed magad.

Valahányszor csapongónak, túlterheltnek vagy stresszesnek érzed magad, netán háttérbe szorulsz, megjelenik a menekülési hajlam. A tagadás a menekülés egyik formája.

A szív és az agy alagsorában veszélyek is leselkednek. Nem minden kamra szép, fényes és magas. Vannak lyukak az elmében: olyanok, mint a középkori kútbörtönök. Bűzös üregek, melyeknek felejtés a neve, palackforma cellák a tömör sziklában, tetejükön csapóajtóval. Onnan semmi sem távozik egykönnyen, csak hogy nekünk könnyebb legyen. Egy földrengés, védműveink hibája vagy a szikrák begyújthatják a mérgező gázokat - és az évek óta verembe zárt dolgok kiszabadulnak, készen rá, hogy fájdalommá robbanjanak, és veszedelmes viselkedésbe hajszoljanak bennünket...

Minél több kompenzációs eszköz (zabálás, nyugtatók, sok munka, vásárlás, drogok, alkohol, szerencsejáték, internet, pénz) van a birtokodban, annál hosszabb időt fogsz eltölteni a mocsárban - mert így több feszültséglevezető eszközzel tudsz port hinteni a saját szemedbe.

Nem a pszichológus és a pszichiáter fogja a páciens helyett megoldani a konfliktusaidat, hanem te magad.

Hol tudom azt feldolgozni, hogy még sosem jártam pszichológusnál?

Ha valakiben rendkívül megnő a feszültség, az háborút jelent, a háború pedig rombolást, tehát az illető rombolja a testét. Ha az ember azért hízik, mert boldogtalan, a kaja az agyban fokozza az endorfintermelést, az endorfinok pedig relaxálnak, oldják a feszültséget.