Köznapi, éber tudatunk, amelyet racionális tudatnak is nevezünk, csupán a tudat sajátos állapota. Emellett azonban meg számtalan más lehetséges tudatállapot is létezik, amelyeket hártyaszerűen finom válaszfalak különítenek el egymástól.

Mára egyetlen értelmes, a természettel és az élettel közeli kapcsolatban lévő pszichológus sem kételkedhetik abban, hogy minden, de minden lelki és szellemi folyamat lényegének egy részét tekintve egyben testi jellegű, különösképpen pedig idegélettani folyamat. Egy kis mérgezés, egy kis agysérülés... és hová lesz a "halhatatlan" lélek és a minden testi dolognál magasztosabb szellem? Saját gyakorlatunkban kell megtapasztalnunk az agysérültek szörnyű és megrendítő személyiségváltozásait, hogy megtudjuk, mennyire halandó az emberi lélek, mennyivel halandóbb még a testnél is!

Az alacsony érzelmi intelligenciával bíró ember nem hallgat a megérzéseire, pontosabban csak a kiszámítható dolgokban érzi magát biztonságban. Ha valami váratlanul és nagy erővel tör rá az érzelmek szintjén, azt általában kiírja az agyából. Ezt hívják racionalizálásnak vagy okoskodásnak.

Ne pazaroljátok az időt terapeuták képzésére, fordítsátok inkább a kiválasztásukra!

Minden páciens számára ki kellene találnunk egy új nyelvet.

Találjunk ki minden páciensnek egy úgy terápiát, vegyük komolyan, hogy minden páciens egyedi, és dolgozzunk ki mindenkinek személyre szabott terápiát.

Merésznek és kreatívnak kell ám lenni ahhoz, hogy minden páciensre új terápiát szabjunk!

A legtöbb hagyományos terápiának alapvető hibája a terapeuta és a páciens közötti kapcsolat őszintétlensége.

Olyan volt Kant, mint sok más ember: intellektuális kérdésekben szkeptikus volt, erkölcsi ügyekben azonban mélyen hitt azokban az alapelvekben, amelyeket még kicsi gyerekkorában szívott magába. Ez is illusztrálja, amit a pszichoanalitikusok olyannyira hangsúlyoznak újabban: az életünk legkorábbi szakaszaiban szerzett élményeink mérhetetlenül nagyobb hatással vannak ránk, mint a későbbiek.

Az érzelmek önmagukban se nem jók, se nem rosszak - csupán az élet eseményei által kiváltott pszichés reakciók.

Nincs olyan, hogy igazán jó pszichológus. Van olyan, aki feltűnően gyakran bizonyul jó pszichológusnak, és az egyszerűen azért segít eredményesen, mert érzéke van hozzá, mert jó pszichológus, és mellesleg tudja, amit megtanult, meg azt is, amit ugyan senki sem tanított neki az egyetemen, de valahogy mégis átmehet a levegőből.

A megmagyarázhatatlan eredetű feszültséget szorongásnak nevezzük. Bármi, aminek oka van, az csak feszültség, semmi több. Az egzisztenciális félelem nem szorongás, hanem feszültség, mert ha az egzisztenciális gondjaim rendeződnek, akkor elmúlik. Nem szorongás, csak feszkó. Tehát a depressziónál és a pánikbetegségnél soha nem találunk okot, a depresszív reakciónál és a pániknál viszont mindig van ok.

A személyiséged kialakulásában a genetika csupán egyharmad arányban játszik szerepet. A maradék kétharmad részt pedig azok a pozitív és negatív konfliktuskezelési modellek teszik ki, amelyeket a szüleidtől, a környezetedtől lesel el.

Tökéletes fokozatosság van az egészséges emberek és az őrültek között... időnként mindenki őrült.

Néhány ösztön közös az embernél és a magasabb rendű állatoknál, különösen a főemlősöknél. Valamennyiüknek azonosak az érzékei, ösztönös megérzései, hasonlóak a szenvedélyeik, érzelmeik és indulataik, sőt a bonyolultabb indulataik is, például a féltékenység, a gyanakvás, a vetélkedés, a hála és a nagylelkűség; mind csalnak és bosszúállók; gyakran fogékonyak a nevetséges iránt és van humorérzékük, csodálkoznak, kíváncsiak és ugyanazok a képességeik vannak az utánzásra, figyelemre, megfontolásra, választásra, emlékezésre, képzeletre, eszmetársításokra és gondolkodásra, bár nagyon különböző fokon. Értelmi szempontból ugyanannak a fajnak az egyedei között is megtalálható minden fokozat a teljes gyöngeelméjűségtől a kiválóságig. Mind hajlamos az elmebajra, noha az állatok sokkal kevésbé, mint az ember.