Minden gyereknek van a családi hátterében vagy a személyiségében valami olyan, ami valójában nem probléma, csak mások szemében az. Mindenki a maga módján egészségesen nem normális. Az egyik gyerek kövér, a másik szemüveges, a harmadik néger, a negyediknek egy anyukája sincs, a másiknak meg kettő van. Ki mondja meg, hogy közülük ki a normális?

A páciensnek azt a szeretetet kell megadni, aminek hiánya megbetegítette.

A pszichés betegség befelé fordítja az embereket. Szerintem. Örökké csapdában tart minket a saját elménk fájdalma, ugyanúgy, ahogy egy törött láb vagy elvágott ujj magára vonja a figyelmedet, és olyan szorosan tartja, hogy úgy tűnik, az egészséges láb vagy ujj már nem is létezik többé.

A nagy idegfeszültség pillanataiban az agy valamilyen teljességgel érdektelen dologra összpontosít. Erre aztán sokkal később az elképzelhető legpontosabban emlékezik vissza, mintha annak a pillanatnak a feszültsége bevésődött volna a memóriába. Ez lehet valami lényegtelen apróság is, például egy tapéta mintája, mégsem lehet megfeledkezni róla.

Amelyik bolond azt állítja magáról, hogy bolond, az nem is az.

Néha kitöltöttem egy-két online tesztet, hogy megtudjam, szociopata vagyok-e. Az emberek azt hiszik, hogy a szociopaták közül több a férfi, mint a nő, de ez egy mocskos hazugság, amit a média sulykol belénk. Több érzelmekre képtelen lány van, mint ahányan hajlandóak lennének ezt beismerni.

Az egészséges agy százmilliárd idegsejt szimfóniája. Minden egyes agysejt működése belesimul a nagy egészbe, s ez teszi lehetővé a gondolatok, a mozdulatok és az emlékképek születését - még egy tüsszentést is. De elég csupán egyetlen disszonáns hangszer a szimfónia harmóniájának megtöréséhez.

Az elme olyan, mint egy karácsonyi izzósor áramköre. Amikor az agy jól működik, minden égő tündöklően világít. A rendszer gyakran képes alkalmazkodásra, így ha egyetlen darab kiég, attól a többi még nem alszik ki. De a probléma helyétől függően olykor egy tönkrement izzó miatt is sötétségbe borulhat az egész sor.

A talaj és a növények tapintása, a velük való foglalatoskodás, a föld szaga, a növények illata és megnyugtató színeik enyhítik a feszültséget, lelket öntenek az emberbe. Már fél óra kertészkedés is javíthatja a hangulatot, és segíthet szembenézni gondjainkkal, életünk nehézségeivel. S bár egy igazi kert a legjobb, néhány cserép virág gondozása is fölöttébb jótékony hatást gyakorolhat ránk.

A valóban jó pszichoterápia úgy hat az idegekre, mint a gyógytorna. Oldja a feszültséget, és egészséges mozgási lehetőségekre tanít - idegi szinten.

A rosszkedv, az öröm, a bizonytalanság, a jó közérzet vagy az aggodalom nem kizárólag csak a koponyánkból érkezik. Emberek vagyunk, karral és lábbal, nemi szervekkel, szívvel, tüdővel és belekkel. Tudományunk fejközpontúsága sokáig vakká tett minket arra, hogy az énünk több, mint az agyunk.

A pszichológus nem akkor működik jól, ha a pici dolgokban veszi le az emberek válláról a felelősség terhét, hanem akkor, ha a nagy dolgokban, a hosszan tartó konfliktushelyzetekben segít.

Életem arra az időszakára nincs mentség. Manapság csak észreveszi valaki, ha az ember kezd bekattanni. És mielőtt nagyobb baj lenne a dologból, szépen elsuvasztják valami kellemes helyre.

Amikor eszünk, gyakran egyfajta táplálkozási forgatókönyvet követünk. Bizonyos étkezési helyzeteket olyan sokszor átélünk, hogy azokból viselkedési mintázatokat, szokásokat alakítunk ki, amelyeket aztán automatikusan követünk. A táplálkozási forgatókönyvek étrendünk jéghegyei: némelyeknek egyértelműen tudatában vagyunk, de lényegesen nagyobb részük bújik meg mindennapi tevékenységeink felszíne alatt. Akár észrevesszük őket, akár nem, képesek meghiúsítani az étkezéssel kapcsolatos elhatározásainkat.

Azok az érzések, amelyeket akkor élünk át, amikor egy-egy étellel először találkozunk, egész életünkben elkísérhetnek bennünket. Nem számít, hogy felnőtt- vagy gyerekkorunkban ért-e minket a hatás.