A megszokás olyan valami, amely arra késztet, hogy azt is lásd, ami már nincs is a helyén: ám a tudatalatti felfigyel a változásra.

Aki bántja magát, az lehetetlenné teszi azoknak az életét akik szeretnék szeretni őt. Ha lassan ölöm magam, akkor átkozott az, aki szereti a gyilkost bennem, de az is átkozott, aki cserben hagy. Tehát gúzsba kötök mindenkit, aki közelembe kerül.

A lelki események hatással vannak a testre. A lélek a testtel szemben egyszerűen azért szorul háttérbe, mert kevésbé szemmel látható oldala az emberi létnek.

Egy idő után a góltalanság rányomja a bélyegét az ember játékára. Túl kell lépni rajta. Ez is fejben dől el, ha elkezdesz agyalni rajta, akkor vége. Stresszesen nem lehet futballozni.

A nyugtalanság biztos jele annak, hogy nem adtad át magad a sorsodnak. A nyugtalan szem, kapkodó kéz, zaklatott lélegzés és a szétszórt, türelmetlen elme arról tanúskodik, hogy itt viadal folyik, szüntelen belső küzdelem, és nem tudni még, ki lesz a győztes.

Az agy működése igazán kaotikus, nem a szívé.

Az ember az egyetlen olyan lény, amely folyamatosan gondolkodik, ezzel biztosítva azt, hogy a káosz a maga teljes pompájában ki tudjon teljesedni agyának működése közben.

Semmi sem fontosabb a gondolataink féken tartásánál. Ügyelni kell az elme vad elefántjára, nehogy elszabaduljon, elkóboroljon. Csakis így őrizheti meg nyugalmát az ember, így kerülheti el, hogy kiszolgáltassa magát külső körülmények hatásának. Még ha eldugott remetelakban élünk is, ha gondolatainkat nem tartjuk folyamatosan szigorú felügyelet alatt, messzire kalandoznak. Még a teljes magányban is negatív érzések, rossz gondolatok seregei támadhatnak ránk.

Hiába látszik valaki erősnek és magabiztosnak, attól még könnyen lehet elveszett és zavarodott. És aki elveszett és zavarodott, az kifejleszt magában mindenféle önvédelmi mechanizmust, ami felvértezi a külvilág ellen.

Ez amúgy fantasztikus a depresszióban. A legköltséghatékonyabb létállapot. Nem költesz semmire, se ételre, se italra, se szórakozásra.

Akivel szemben nagy igazságtalanságokat követtek el, megsebződött, sokat szenvedett, főleg gyerekkorban, gyakran azt gondolja, hogy ennek ő az oka, elhiszi, hogy ő a rossz, és a büntetést megérdemli. Így gyermekként önmagát teszi felelőssé olyasmiért, amiért nem felelős, ez azonban annyira nyomasztó lehet számára, hogy a későbbiekben mindenért másokat hibáztat, mert felnőttként ezt már megengedheti magának. Ezért a saját életéért az "itt és most"-ban nem vállal felelősséget. Ha közel merné engedni magához azt, hogy ő ott és akkor nem volt felelős - ami persze óriási lelki megterhelést jelenthet -, akkor képessé válna arra, hogy a jelenben felelősséget vállaljon önmagáért. De amíg ezt nem teszi, létrehoz egy sajátos egyensúlyt, ami önmaga kárhoztatása és mások okolása között alakul ki.

A bűnért való harcban elménk csataterén dől el a vereség vagy a győzelem. Ami a figyelmünket képes megragadni, az minket ragadott meg.

Az az áldozat, aki elhiszi, hogy minden lépését előre kiszámították, nemcsak megbénul, hanem ismeretközlőbbé is válik.

Megdöbbenve kezdtem tapasztalni magamon, hogy többet értek, mint amit érzékelek. Néha tudok valamit, amit nem tudhattam, hallottam valamit, amit nem mondtak, láttam valamit, ami nem volt látható. Tartottam attól, hogy megbolondulok.

A nihilizmus normális állapot. Lehet az erő jele: a szellem ereje, annyira fokozódhat, hogy számára az eddigi célok aránytalanul csekélyek. Másrészt a nem elégséges erő jele szintén lehet, mely erő elégtelen ahhoz, hogy produktív módon tűzzön ismét maga elé valamely célt, miértet, hitet.