A leghatásosabb diéta az, amit észre sem veszünk.

Senki nem gondolja, hogy a csomagolás, a megvilágítás vagy a tálalás be tudná csapni. Na jó, talán a többieket igen, de őt ugyan soha! Éppen ez teszi olyan veszélyessé az ész nélküli evést, hogy szinte soha nem vagyunk tudatában.

Az anyagcserénk hatékony: ha a testünknek sok táplálékot kell elégetnie, gyorsabban égeti zsírtartalékainkat, ha kevesebb étel áll rendelkezésére, takarékra áll, lassabban és nagyobb hatékonysággal éget. Ez a hatékonyság segített őseinknek túlélni az ínséges időket és a teleket. Ugyanez viszont nem segíti a modern koplalót. Ha túl keveset eszünk, testünk túlélő üzemmódra kapcsol, és még nehezebb elégetni a fölösleges kilókat.

Többnyire "mindent vagy semmit" alapon gondolkodunk a súlyvesztésről. Sok türelmetlen ember minden fölöslegtől egyszerre próbál megszabadulni, aminek következtében aztán semmit nem fogy.

Ha tudatosan és folyamatosan megvonunk magunktól valamit, nagy valószínűséggel egyre jobban fogjuk kívánni. Nem számít, hogy a szeretet, a szabadidő, a tévé vagy a kedvenc ételünk hiányzik-e. Ha megvonunk magunktól valamit, nem tudjuk a maga teljességében élvezni az életet.

Bármilyen diéta, amely az igazán kedvelt ételek elhagyásán alapul, csak ideiglenesen működhet. Mindaz az étel, amit nem eszünk meg, kísérteni fog. Amint a diéta véget ér - akár azért, mert feladjuk, akár, mert pillanatnyi sikert értünk el -, kétszer akkora hévvel vetjük magunkat kedvenc ételeinkre. Amekkora áldozatot hoztunk, annyit pótolunk be.

Az emberek többségében egyszerűen nincs akkora lelkierő, hogy az asztalra odakészített, frissen sült süteményt látva azt ismételgesse: "Nem eszem sütit, nem eszem sütit, nem eszem sütit", és tényleg ne is egyen. A "nemből" meglehetősen gyorsan "talán", majd végül "igen" lesz.

A mennyiség számít, nem a kalória. Akkora térfogatú ételt fogunk enni, amekkorát szeretnénk, nem pedig annyi kalóriát, amennyit elterveztünk. Ha egy adott mennyiségű étel kalóriaértékét megdupláznánk, akkor sem panaszkodna senki, hogy nem bírja megenni az egészet. Ha pedig megfeleznénk, ugyanúgy nem reklamálna senki, hogy még mindig éhes. Mindkét esetben jóllakna. Sosem kalóriákat fogyasztunk, hanem mennyiséget.

Ha nem látjuk az ételt, nem is gondolunk rá. Ha látjuk, ott van a gondolatainkban.

Minél nagyobb megpróbáltatás ételhez jutni, annál kevesebbet eszünk.

Amikor eszünk, gyakran egyfajta táplálkozási forgatókönyvet követünk. Bizonyos étkezési helyzeteket olyan sokszor átélünk, hogy azokból viselkedési mintázatokat, szokásokat alakítunk ki, amelyeket aztán automatikusan követünk. A táplálkozási forgatókönyvek étrendünk jéghegyei: némelyeknek egyértelműen tudatában vagyunk, de lényegesen nagyobb részük bújik meg mindennapi tevékenységeink felszíne alatt. Akár észrevesszük őket, akár nem, képesek meghiúsítani az étkezéssel kapcsolatos elhatározásainkat.

Az evés olyan, mint a bevásárlás: minél tovább maradunk a boltban, annál többet vásárolunk. Azaz, minél tovább maradunk az asztalnál, annál többet eszünk.

Először a szemünkkel kóstolunk, de az orrunk ébreszti fel a gyomrunkat.

Amikor a katonák jólétéről és eredményességéről van szó, az étel rögtön nemzetbiztonsági üggyé lép elő.

Azok az érzések, amelyeket akkor élünk át, amikor egy-egy étellel először találkozunk, egész életünkben elkísérhetnek bennünket. Nem számít, hogy felnőtt- vagy gyerekkorunkban ért-e minket a hatás.