A társadalomtudósok számára a kísérlet olyan, mint a mikroszkóp vagy a stroboszkóp, szabad szemmel is láthatóvá teszi és megvilágítja az összetett és sok irányból egyidejűleg ránk ható erőket. Segítenek lelassítani az emberi viselkedést, feltárva ezzel a teljes képet, leírhatóvá teszik a megfigyelés tárgyát, így alaposabb és mélyebb lehet a vizsgálódásunk.
Bárcsak kiküszöbölhető lenne a tudomány tiszta, objektív világában a saját ötleteinkbe való beleszeretés! Végül is szívesen hisszük azt, hogy a tudósok leginkább a bizonyítékokkal és az adatokkal törődnek, és épp ezért együtt, büszkeség és előítélet nélkül munkálkodnak a közös célért, az egyre nagyobb tudásért. Nagyon szépen hangzik, ám az a helyzet, hogy a tudományos munkát is emberi lények végzik. És mint ilyenek, a tudósokat is ugyanaz az óránkénti 20 wattal működő számítógép (az agy) és ugyanazok a torzítások (mint például a saját alkotásaink preferálása) korlátozzák, mint bárki mást.
A tartalom vagy a forma vagyunk? Hús és vér vagyunk, vagy érzések és érzelmek? Mi a valóságosabb: az, amire a hegy dimenzióiból és magasságából emlékszünk, vagy az a torzított kép, amit az érzéseink adnak, amikor rágondolunk? Melyik élet valóságosabb: az, amelyiket a testünk éli, vagy az, amelyiket az elménk? Olykor úgy érzem, két életünk van, és azok egymást táplálják, de az egészen biztos, hogy csak egyet élhetünk, és az valahol a kettő között ingadozik.
A szemem nem egy fényképezőgép, ami csupán papírra vetíti a színeket. Nem, a szemeim azt látják, amit az agyam látni enged, és az állapotomnak megfelelően formálják át a valóságot.
Az antropomorfizmus egy rendkívül gyakori kognitív előítélet, logikai hiba vagy érzés. A világ mint tükör a belső érzelmi állapotok kivetülése. Egy folytatólagos benyomás, mely szerint a többi embernek és dolognak is olyannak kell lennie, mint mi vagyunk.
Minden ember lelki alkata összetett: számos személyiségvonás együttes jelenléte és kölcsönhatása jellemzi.
A munkájukat a színtiszta ráció alapján végző kutatók elméjét is ellephetik abszurd eszmék, ha nem a konkrét szakterületről van szó. Az emberi agy ugyanis alapvetően nem a racionális gondolkodás eszköze, hanem inkább egyfajta érdekérvényesítő gépezet. Elménk a rációt sokkal inkább használja önigazolásra és különféle egyéb ideológiák gyártására, mint a problémákra adott helyes válaszok kialakítására.
A szellemi folyamatok determináltságáról szóló tétel kikerül minden vizsgálatot, mert metafizikai jellegű, éppen úgy, mint az a tétel, hogy van reális külvilág. Logikailag azonban megtámadhatatlan, és jelentőségét bizonyítja az az egyszerű tény, hogy erre a tételre alapozzák a lelki folyamatok összefüggéseinek tudományos kutatását. Nincs olyan életrajz, amely hőse feltűnő cselekvésének motívumait elintézettnek tekinti azzal, hogy azokat visszavezeti a véletlenre; ehelyett a kielégítő magyarázat hiányát vagy a rendelkezésre álló forrásanyag hézagaival, vagy, ha elég belátó, saját felfogóképességének a korlátaival menti.
Még egy hirtelen viselkedésváltozás is teljes mértékben az adott személyiség keretei között történik. Az ember természetének ez a része végig benne szunnyad, és várja, hogy eljöjjön a pillanat, amikor felszínre törhet.
A tény, hogy egy érzés vagy vélekedés az agyunkat kifejlesztő evolúciós folyamat eredménye, ezeket nem teszi illuzórikussá. Ellenkezőleg, létezésük ettől épphogy valószínűbb, mivel az evolúció során a létező világhoz alkalmazkodtunk.
Az elfojtást gyakran az elvárások okozzák, amelyeket magunkkal szemben támasztunk, és amelyeket a környezetünkről feltételezünk.
Hogy képesek vagyunk megtanulni a világ kauzális szerkezetét, ez lehet a legfontosabb tényező, ami sajátosan emberivé tesz minket.
A depresszió egyik legfontosabb tünete, hogy az ember nem lát reményt. Nem lát jövőt. Nem csak hogy nincs fény az alagút végén, de be is van falazva mindkét vége, és te bent rekedtél.
A depresszió hazudik. A depresszió olyasmit hitet el veled, ami nem igaz. Viszont maga a depresszió nem hazugság. Sőt a legvalóságosabb élmény, amit valaha átéltem. Csak éppen láthatatlan, ugyebár.
Mivel a depresszió titokzatos és jobbára láthatatlan, könnyen szégyenfolt lesz belőle. A depressziósoknak pedig különösen kegyetlen dolog a szégyenfolt, mivel a gondolatokra hat, márpedig a depresszió a gondolatok betegsége.