Mindannyiunkat az a hely formál, ahol felnőttünk, azok az emberek, akik szeretnek bennünket, vagy akiknek hatalma van felettünk, és azok a dolgok, amelyeket felcseperedve újra meg újra hallunk.
A családtól kapott feltöltődés hasznosul a munkában, a munkában szerzett pozitív inspirációt pedig haza tudjuk vinni, és át tudjuk adni a családnak.
Egyetlen igazi kincsed van, az édesanyád, aki mindennap meghalna és feltámadna azért, hogy te élhess. Őrizd meg a végső pillanatig, és utána is.
Senki nem maga választja a szüleit. Bár van, akinek szerencsés lapot oszt a sors.
Elveszteni a fivért annyi, mint elveszteni valakit, akivel megoszthatnánk az öregedés élményét, akitől azt várnánk, hogy sógornőt és unokaöcsöket hoz, olyan lényeket, akik benépesítik életünk fáját, és új ágakat adnak neki. Elveszteni az apát olyan, mint elveszteni valakit, akitől útmutatást és segítséget kapunk, aki úgy támaszt alá, ahogyan a fatörzs támasztja alá az ágait. Elveszteni az anyát olyan, mintha a napot vesztenénk el a fejünk fölül.
Azt hiszem, létezik egy középső gyerek-szindróma. Nem igazán tudom, hogy mi az, de tuti, hogy ettől szenvedek.
A rokonok sohasem olyan jók, mint a barátok.
Az apáink többet tudnak, mint azt gondolnánk. Nagyapám szerint a szüleink bűne a mi bűnünk is. Öröklődik és nem lehet lemosni.
Semmit sem tudunk. Még a velünk élő szeretteinkről sem tudjuk, mi zajlik a fejükben. Ismerjük a természetüket. Hogy mit szeretnek és mit nem. Sejtünk a vágyaikról valamit. Mégsem tudjuk, mi zajlik a fejükben.
A szüleid a szeretet és az útmutatás nagyszerű forrásai lehetnek. Tiszteld és becsüld őket - de hogy ők álljanak az életed középpontjában, és azért élj, hogy mindenekfelett a kedvükben járj, na az igazi rémálommá válhat.
A gyermek általában a szülők, a nagycsalád tükörképe, kicsinyített mása. Felnőve, ha nem tetszik, amit a tükörben látunk, örökre hátat fordítunk neki, vagy bezúzzuk, a tükör összetört cserepei leszünk.
Ez a jó anyák sorsa: a jelenlétük magától értetődővé válik.
Minél kisebb a ház, a családnak annál jobban össze kell tartania. Nincs helyük a széthúzásra.
A család a legfontosabb a világon. Lehet, hogy időnként a falra mászom a testvéreimtől, de akkor is az én véremből valók. Ők jelentik a mindenséget. A családom én vagyok. Ők az életem. Nélkülük egyedül lennék a földön.
Jön a gyerek, általában nem is egy. Az anyát már elnézést - szoptatós tehénné alakítja, s egyúttal háztartási robotgéppé. Az apát pedig igavonó barommá. A vele kapcsolatos legfőbb elvárás szempontjából: két lábon járó pénztárcává. Nehéz elviselni mind a két félnek a magáét. A közhiedelemmel ellentétben a gyerek(ek) érkezése ritkábban erősíti meg a párkapcsolatot, mint ahányszor tönkreteszi. Bármit is hamukálnak erről a fennkölt szellemű, nőknek gyártott sajtótermékek. Az az anya, aki sohasem gondolt arra, hogy a gyerekét lemészárolja, a férjét szíven szúrja, s ő maga kiugrik egy toronyházból, alighanem elfojtja mindezt. Ugyanez áll arra az apára, aki sohasem érzett kétségbeesett menekülhetnéket abból a vircsaftból, amit családi életnek szokás hívni.