Lapos a hasad, ki tudja, meddig, azt szeressed, elapadnak ugyan belőle lassan a lehetőségek, a horpadt melled alatt a nagy testedben nem lesz lassan helye másnak, csak a milettvolnának és a mileszmajdhának.

A tudni, az nem youtube prezentáció.
A megvilágosodni, az nem index címlap.

Az átlátni, az nem jövő heti műsorújság.
A boldognak lenni, az nem csokigyár.
A felismerni, az nem államilag finanszírozott képzés.
Az együtt érezni, az nem összehasonlító élettudomány.
A különélni, az nem egy rosszul szigetelő gipszkartonfal.

Az utazni, az nem kilométeróra.
A megérkezni, az nem üres benzintartály.

Influenza, hasmenés, szorulás, száraz köhögés, hurutos krahácsolás, kézfogás, pattanás, pörsenés, izzadás, tüsszentés, csók, nyál. Az élet tele van rettenetes meglepetésekkel.

Nehéz

T. Világ,

Ha az ember elképzeli az összes lehetséges lottószámhúzast, és utána az egyik pont bejön, az dramaturgiailag nemkívánatos dolog.

Mindig egyedül vagyok. A többi önáltatás.

Nem igazán tudom, mi az, tetszik, és tetszve lenni. Pláne a kettő egyszerre. Az már Disneyland.

A majdnem állandó mosoly egy okos szerkezettel van az arcomra erősítve, úgy hívják, pozitív életszemlélet. Nem a milenneha, nem a milettvolnaha, nem a miértnem rakta oda azt a mosolyt, hanem a mostvanmost.

Van az a ritkasági rátája a találkozásoknak, amikor már minden elhangzott mondatnak nagyobb jelentősége van, mint egyébként. Más megkérdezni kéthetente, hogy nem vagy-e éhes, mint naponta háromszor.

Nekem az internet nyűg. Nekem a virtualitás személytelen, kivagyi, kétarcú isten.

A megszokás legalább akkora úr, mint a szükség.

Nem szeretem a filozófiát és az ezotériát. Kellemetlen függőség mindkettő.